Donald Trump idézet
oldal 31

Donald John Trump amerikai üzletember, politikus és médiaszemélyiség; 2017 óta az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Karrierjét a The Trump Organization vállalat elnökeként építette fel. Trump gazdag üzletemberként és harsány médiaszemélyiségként vált ismertté, de jóval később lépett politikai pályára. 2015-ben jelentette be, hogy elnökjelöltként indul a 2016-os választáson a Republikánus Párt színeiben. Dwight D. Eisenhower óta Trump lett az első amerikai elnök, aki elnökségét megelőzően semmilyen politikai tisztséget nem töltött be, egyúttal az eddigi legidősebb és leggazdagabb hivatalba lépett elnök. 2017. január 20-án, elnöki esküjét követően lépett hivatalba hazája 45. elnökeként.

Elnöksége első hónapjaiban választási ígéretéhez híven visszavonta a megelőző elnök, Barack Obama számos intézkedését, így kísérletet tett a demokrata kormányzat által bevezetett egészségügyi rendszer eltörlésére. Kiléptette országát a Csendes-óceáni Partnerségből és a párizsi éghajlat-változási megállapodásból, valamint felmondta az Iránnal kötött atomalkut. Trump január 27-i intézkedése értelmében a terrorveszélyre hivatkozva ideiglenes amerikai beutazási tilalom lépett érvénybe hét muszlim országgal szemben. Ez irányú intézkedéseit jelentős kritikák és bírálatok kísérték.

A politikai elemzők Trump politikájának populista, nacionalista és protekcionista vonásait hangsúlyozzák. Trump egyes botrányos, sértő kijelentései és állásfoglalásai a republikánus elit véleményével is szemben állnak. Trump kampánycsapata és Oroszország állítólagos együttműködése mindmáig vitákat kelt. Wikipedia  

✵ 14. június 1946
Donald Trump fénykép
Donald Trump: 905   idézetek 1   Kedvelés

Donald Trump idézetek

Donald Trump: Idézetek angolul

“Getting out of Afghanistan is a wonderful and positive thing to do. I planned to withdraw on May 1st, and we should keep as close to that schedule as possible.”

"Trump says Biden's plan to withdraw US troops from Afghanistan is a 'wonderful and positive thing to do'" https://www.businessinsider.com/trump-biden-afghanistan-pullout-wonderful-and-positive-thing-to-do-2021-4?r=US&IR=T, Business Insider, 19 April 2021
2021, April 2021

“Which would you rather be, a dumb person or a dictator? Perhaps a dictator would be better. I don't want to be a dumb person.”

"Trump says he'd rather be 'a dictator' than 'a dumb person' after bragging about the cognitive test he took in 2018" https://www.businessinsider.com/trump-rather-be-a-dictator-than-a-dumb-person-video-2022-4?r=US&IR=T, Business Insider, 22 April 2022
2022, April 2022

“I am the least racist person there is anywhere in the world.”

30 July 2019 per The Guardian https://www.theguardian.com/us-news/video/2019/jul/30/trump-claims-least-racist-person-in-the-world
2019, July 2019

“I am the least anti-Semitic person that you’ve ever seen in your entire life.”

17 February 2017 per CNBC https://www.cnbc.com/2017/02/16/donald-trump-i-am-the-least-anti-semitic-racist-person-that-youve-ever-seen.html
2017, February 2017

Hasonló szerzők

Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan 15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4…
Henry Ford fénykép
Henry Ford 27
amerikai üzletember
Steve Jobs fénykép
Steve Jobs 2
amerikai üzletember
Martin Luther King fénykép
Martin Luther King 84
amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai…
Bill Gates fénykép
Bill Gates 15
amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, filantróp, feltalál…
Richard Branson fénykép
Richard Branson 3
milliárdos angol üzletember, filantróp
Osho fénykép
Osho 14
Indiai misztikus tanító