Banksy idézet
oldal 2

Banksy egy brit graffitiművész, politikai aktivista és festő, kinek személyazonossága jórészt ismeretlen. Szatirikus utcai művészete és felforgató epigrammái a fekete humort keverik a graffitivel, jellegzetes stencilezett technikával. Politikai és társadalmi mondanivalójú művészi kommentárjai a világ különböző városainak utcáit, falait, hídjait díszítik.Banksy munkássága a bristoli underground szcénából nőtte ki magát, ahol művészek és zenészek dolgoztak együtt. Tristan Manco szerző és grafikus szerint Banksy „1974-ben született, és Bristolban, Angliában nőtt föl. Egy fénymásológép-szerelő fia. Hentesnek készült, de a „nagy bristoli aeroszol-bumm” idején az 1980-as évek végén magával ragadta a graffitizés.” Szakértők szerint stílusa Blek le Rat-hoz hasonló, aki 1981-ben Párizsban kezdett el stencilekkel dolgozni, és annak a Crass nevezetű anarchista-punk bandának volt a tagja, akiknek a nevéhez fűződik a londoni földalatti rendszer stenciles graffiti kampánya a ’70-es – ’80-as évek idején.

Banksy arról ismert, hogy lenézi a kormányt azért, amiért a graffitizést vandalizmusnak címkézik, csak azért, mert az nem hoz számukra profitot. Ezért műveit közterületeken, többnyire falakon teszi nyilvánossá, de installációkat is szokott készíteni. Banksy maga nem ad el műveiről semmiféle fényképet; noha a művészeti aukcióvezetők ismertek arról, hogy megkísérlik eladni műveit a helyszínen, az eltávolításával kapcsolatos gondokat pedig a legnagyobb összeget ajánlóra hagyják.Banksy első filmje, az Exit Through the Gift Shop „a világ első street art katasztrófafilmjeként” debütált a 2010-es Sundance Filmfesztiválon. 2010 februárjában a Berlinálén is levetítették. A közönségnek szánt videoüzenetben arról beszélt, hogy “az volt a célja, hogy olyan filmet készítsen, amely akkorát lendíthet a graffiti ügyén, mint a Karate kölyök a harcművészetekén." A film az Egyesült Királyságban 2010. március 5-én jelent meg. Azóta is tart a vita arról, hogy a film vajon valós szereplők valós cselekedeteit ábrázolja, vagy az egész csupán Banksy újabb hackje. Wikipedia  

Banksy: 85   idézetek 0   Kedvelés

Banksy híres idézetei

Banksy: Idézetek angolul

“People who get up early in the morning cause war, death and famine.”

Wall and Piece (2005)
Forrás: Banging Your Head Against a Brick Wall

“Speak softly, but carry a big can of paint.”

Forrás: Wall and Piece

“You owe the companies nothing. You especially don't owe them any courtesy. They have re-arranged the world to put themselves in front of you. They never asked for your permission, don't even start asking for theirs.”

taken from 'Brandalism' in the book 'Cut It Out' (inspired from Sean Tejaratchi's piece in Crap Hound No.6, July 1999.) Source http://readingfrenzy.com/ledger/2012/03/taking_the_piss_conclusion
Other sources
Forrás: Wall and Piece
Kontextus: People are taking the piss out of you every day. They butt into your life, take a cheap shot at you and then disappear. They leer at you from tall buildings and make you feel small. They make flippant comments from buses that imply you’re not sexy enough and that all the fun is happening somewhere else. They are on TV making your girlfriend feel inadequate. They have access to the most sophisticated technology the world has ever seen and they bully you with it. They are The Advertisers and they are laughing at you. You, however, are forbidden to touch them. Trademarks, intellectual property rights and copyright law mean advertisers can say what they like wherever they like with total impunity. Fuck that. Any advert in a public space that gives you no choice whether you see it or not is yours. It’s yours to take, re-arrange and re-use. You can do whatever you like with it. Asking for permission is like asking to keep a rock someone just threw at your head. You owe the companies nothing. Less than nothing, you especially don't owe them any courtesy. They owe you. They have re-arranged the world to put themselves in front of you. They never asked for your permission, don't even start asking for theirs.

“Live as a villain, die as a hero”

Forrás: Wall and Piece

“When the time comes to leave, just walk away quietly and don't make any fuss.”

Cut It Out (2004)
Forrás: Wall and Piece

“Fight the fighters, not their wars.”

Cut It Out (2004)

“There's no way you're going to get a quote from us to use on your book cover.”

Metropolitan Police Spokesperson
Forrás: Wall and Piece (2005)

“[I first picked up a spray can] the day someone ram-raided the Halfords round the corner from our house.”

Venue magazine (taken from "Home Sweet Home - Banksy's Bristol" by Steve Wright)
Other sources

Hasonló szerzők

Andy Warhol fénykép
Andy Warhol 10
amerikai művész
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró
Salvador Dalí fénykép
Salvador Dalí 19
katalán-spanyol festőművész
Oscar Wilde fénykép
Oscar Wilde 170
ír költő, író, drámaíró
John Lennon fénykép
John Lennon 38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
Joseph Addison fénykép
Joseph Addison 2
angol politikus, író és újságíró
Sir Winston Churchill fénykép
Sir Winston Churchill 99
Az Egyesült királyság miniszterelnöke a II. világháború ala…
Ludwig Wittgenstein fénykép
Ludwig Wittgenstein 7
osztrák-brit filozófus
Francis Bacon fénykép
Francis Bacon 15
brit filozófus, államférfi