„A világ csakis mint szimbólum fogható fel, s mindaz, ami a Világegyetemben látható, csak jelképes írás, amelyet a közönséges ember betűzget, anélkül, hogy megértené.”Anatole France
„Amit erkölcsnek nevezünk, az voltaképpen felebarátaink kétségbeesett vállalkozása a világ rendje ellen, amely csak küzdelem, mészárlás és az egymással ellentétes erők vak játéka.”Anatole France
„Ha választanom kellene a szépség és az igazság között, nem haboznék: a szépséget választanám, mert biztos vagyok benne, hogy az még az igazságnál is nagyobb és mélyebb igazságot hordoz magában. Sőt, merem azt mondani, hogy ezen a világon csakis az igaz, ami szép.”Anatole France
„Amíg erdők, mezők, hegyek, tavak és folyók lesznek a földön, amíg a fehér hajnali ködök felszállnak a vizekről, addig nimfák és driádok is lesznek; és tündérek is. Ők a világ szépsége, és ezért nem fognak kiveszni soha.”Anatole France
„Nem hiszem, hogy a világon van valami hasonló ahhoz a gyorsasághoz, amivel a nők elfelejtik azt, aki a mindenük volt. A felejtésnek ezzel a rémítő képességével és a szerelemre való tehetségükkel a nők igazi természeti erők!”Anatole France
„A hazugság az élet egyik szükséges velejárója; nélküle nem lenne a világon művészet, sem szépség, sőt még szerelem sem.”Anatole France
„Még a butaság az, ami a legjobban boldogul ezen a világon. Az elmés emberek ostobák. Semmire sem viszik.”Anatole France
„Van egy szent törvény, amely a világot kormányozza, amelynek engedelmeskednünk, s amelyet imádnunk kell: az igazságtalanság, a magasztos, a szent igazságtalanság. Szerencse, vagyon, tehetség és kegy néven áldják mindenütt. Nagy jellemgyengeség az, ha nem ismerjük fel, és nem az igazi nevén tiszteljük.”Anatole France
„Mindig arra törekedtem alázatosan, hogy megértsem a jelenségeket, és sok értékes energiát fecséreltem el erre. Csak most, életem alkonyán jövök rá, hogy az értetlenségben nagy erő rejlik. Ez teszi lehetővé olykor, hogy meghódítsuk a világot.”Anatole France