Ali kalifa idézet
oldal 5

Ali ibn Abi Tálib volt az iszlám negyedik, a rásidún kalifája . Mohamed próféta egyik unokatestvéreként és vejeként, illetve a legelső muszlimok egyikeként a társak közé tartozott. Szerepe az iszlám síita irányzatában alapvető: itt őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak – a szemükben Ali kalifa szerepe nagyon fontos Mohamed próféta szerepe mellett, nem csak abban az értelemben, hogy helyesen vezette a közösséget az iszlám törvény szellemében, hanem úgy is, mint aki értelmezte annak ezoterikus jelentését is.

Történelmi szempontból Mohamed után az iszlám legmeghatározóbb alakja. Ali személyének megítélése már a kortársak részéről is megosztott volt, és szerepét, egyéniségét a szunnita és síita nézőpont eltérően értékeli.

Bár Alit a szunniták körében is rendkívüli tisztelet övezi, a síitákkal ellentétben nem ismerik el Mohamed utódjául, mivel nézetük szerint a próféta halála előtt erről nem rendelkezett. Kalifasága alatt zajlott az első muszlim polgárháború , amelynek során Ali hívei közül, de vele szakítva létrejött az első muszlim szekta, a háridzsiták . Bár a szunnita és síita irányzat tényleges elkülönülését nem Ali kalifaságától számítják, ahhoz, hogy az iszlámon belül elinduljon a szekták kialakulása, Ali politikai szerepe, döntései teremtették meg az alkalmat. Halála a pártviszályok és a vallási fanatizmus következménye. 661. január 24-én a kúfai mecsetben koránolvasás közben meggyilkolták. Nedzsefben temették el, amely akkor lett – és maradt a mai napig – az egyik legjelentősebb síita szellemi központ és zarándokhely.Ali rövid beszédei közül számos az általános iszlám kultúra részévé vált, ezek napjainkban is jelen vannak a mindennapi életben mint közmondások, aforizmák. A 10. században összegyűjtött prédikációi, levelei, szólásai az egyik legszélesebb körben olvasott és legnagyobb hatású könyv az iszlám világban. Wikipedia  

✵ 15. szeptember 601 – 29. január 661
Ali kalifa: 125   idézetek 0   Kedvelés

Ali kalifa idézetek

Ali kalifa: Idézetek angolul

“Bear sorrows and calamities patiently, otherwise you will never be happy.”

Ali könyv Nahj al-Balagha

Nahj al-Balagha

“Death is never very far.”

Ali könyv Nahj al-Balagha

Nahj al-Balagha

“Grief is half of old age.”

Ali könyv Nahj al-Balagha

Nahj al-Balagha

“O son of Adam, when you see that your Lord, the Glorified, bestows His Favors on you while you disobey Him, you should fear Him”

Ali könyv Nahj al-Balagha

take warning that His Wrath may not turn those very blessings into misfortunes
Nahj al-Balagha