„Vihar van odakint, és félek idebent.

Bárcsak odakint lehetnék, a szabad ég alatt. Inkább érezném a bőrömön a vad esőcseppeket és a kemény szelet, minthogy idebent üljek bezárva. Összegörnyedve, rettegve, megsebezve.

Még akkor is itt van, amikor nincs itt.
Folyton érzem magamon figyelő szemét, érzem ujjainak égető bőrét.

És rajta kívül nincs semmim.

Csak mi vagyunk itt, ketten. Ő, a hosszúra nyúlt árnyék, és én, a sarokba szorított kisegér.

És ő a fülembe suttog: Mignon, Mignonette, édes kis Mignonette…”

„Annak, ami a szemhez szól, nem szabad fölöslegesen a fülhöz is szólnia.”

„A szépség az, ahogyan belül érzed magad, és ez tükröződik a szemedben. Nem fizikai dolog.”

„Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ.”

„Nem félek a viharoktól, mert tanulom, hogyan kell hajózni.”

„Van úgy, arcod ünnepi tünemény,
S megöl, ha szemed kerüli szemem,
Érzem, nem kell más kéj e földtekén,
Csak mi általad adatik nekem.”

„Mi ez s hang a záporcsattogásban,
mely úgy elszomorít, s úgy fáj a veszteség?
Mily sóhaj ez, fél-romházról leváltan,
míg a vihar vonít fürész-zenét?

A köznappal békélni: ez a vágyam,
mint kőtörő, vad völgyben izzadó,
pöröly-döngésben, csille-kordulásban
kemény jármában tört alattvaló.”

„Büszkén hivatkozunk népköltészetünkre és népművészetünkre, ha rá kerül a sor, de nem értünk belőle semmit. Mintha a bibliai átok telt volna be rajtunk: Megverem e nép szemeit, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, bedugom az ő füleit, hogy hallván halljanak és ne értsenek.”

„Szeretni elég. Ne kérdezz tovább semmit. Nincs más gyöngy az élet sötét sarkaiban.”

„Az ellenséget mindig félre kell vezetni, a széles körű közvéleményt is félre lehet vezetni néha a saját érdekében, a szövetségest azonban sosem szabad becsapni.”