„A vágy, hogy tökéletesek legyünk. A nőknek veleszületetten megvan ez a furcsa dolog, hogy tökéletes személyiséggel próbálnak rendelkezni - tökéletesen kinézni, tökéletesnek lenni, tökéletesen viselkedni, hogy a gyerekeik egy bizonyos módon nézzenek ki. A nők olyan nagy nyomást helyeznek magukra.”Mila Kunis (1983) ukrán származású amerikai színésznő
„Kádárra több kommunista testvérpárt részéről is nyomás nehezedett. 1957 őszén, kínai útja során találkozott Mao Ce Tunggal, aki ragaszkodott a könyörtelen megtorláshoz… A bolgár és a keletnémet párt is ilyen követelésekkel lépett fel. Változatlanul kárhoztatták Kádár Jánost, amiért a felkelés leverése után nem hozott tízezerszámra halálos ítéleteket.”Kádár János (1912–1989) magyar kommunista politikus, kormányfőMoldova György
„A szervezett államgépezet nyomása eltörpül a mindent elsöprő érveléshez képest. Magam is részt vettem Lengyelországban a különféle művészeti ágak képviselői számára rendezett konferenciákon, melyeken első ízben vitatták meg a szocialista realizmus elméletét. A terem hallgatósága határozottan ellenségesen fogadta a hivatalos referátumokat tartó szónokokat. Mindenki hivatalból rákényszerített elméletnek tartotta a szocialista realizmust, mely siralmas eredményekkel jár, amint az orosz művészet példáján is látható. Hiába próbáltak vitát provokálni. A terem néma maradt. Rendszerint akadt egy bátor ember, aki maró gúnnyal támadásba lendült az egész hallgatóság néma, de szemmel látható helyeslése közepette. Az előadók remekül alátámasztott érveléssel hallgattatták el a támadót, és hogy a dolog még hatásosabb legyen, konkrét fenyegetéseket is megeresztettek az engedetlen egyén karrierjére és jövőjére nézve. A séma: érvelni, és kényszerrel megteremteni a szükséges körülményeket. Tűzszerszám és tapló. Üllő és kalapács. A várt szikra kipattan. Ez matematikai bizonyosság.”Czesław Miłosz könyv A rabul ejtett értelemA rabul ejtett értelem (1953)