„Könnyű a szó mint a szél. Hű barátot hol lelél?”

„Amíg el nem veszünk, más szóval nem, amíg el nem veszítettük a világot, nem kezdjük el megtalálni önmagunkat, és felismerni, hogy hol vagyunk, és milyen a kapcsolataink végtelen mértéke.”

„Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?
Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?
Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,
kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,
ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,
éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.
Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:
csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.
Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?
Fel-feljajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.”

„A végtelen vad réteken
novembert trombitál a szél,
a végtelen vad réteken
zúg-búg a szél,
garaboncásan útra kél
és mindig új haragba fúj,
zúg-búg a szél,
a vad novemberi szél.”

„Szélen pedig csak ordítani lehet, de kormányozni nem.”

„A hívő olyan, mint a friss, zsenge növény; arra hajlik, amerre a szél fújja. De mikor a szél lecsillapul, újra felegyenesedik.”

„A papírsárkányok a széllel szemben szállnak a legmagasabbra - nem vele.”

„Fagyott mezőkön birkóztam a széllel”

„A mozi szél, illúzió, buborék, blöff.”

„Hegyoromtól tó jegéig
csak a szél fut búgva végig;
csak a zordon ég borul
tar mezőkre komorul.

Udvarokon pusztaság van,
nincs, ki zajt verjen vidáman.
Hol a nyár víg dallama?
A lélek is puszta ma.

Hol hegyen az aklok állnak,
hóháton hidat csinálnak
ádáz, éhes farkasok…
Jaj tinektek, gyapjasok.”