„Kapkodva húzta magára a magas nyakú kötött ruhát, majd összekuszálódott tincsei közé túrt. Elég volt néhány mozdulat, és vállig érő, természetes búzaszőke haja máris tökéletesen keretezte az arcát.”

„A szép mozdulat a szem zenéje.”

„Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.”

„Mondja már bunkókám. Csak így egymást közt. Ha szabad kérdeznem, miből telik magának akkora üres telekre, itt?”

„Lehetetlen objektíven átélni a saját halálunkat, és közben még mindig hordozni magunkban a dallamot.”

„Az emberiséget három nagy csoport alkotja: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik mozdulnak.”

„Egy kecses mozdulattal kitolta maga alól a széket, aztán lassú, magabiztos léptekkel, buján ringó csípővel, arcán kihívó mosollyal megindult a férfi felé. Minden mozdulatából tömény szexualitás áradt. Amikor a férfi hez ért, egyenesen eléje vágott, és szorosan hozzásimult.”

„Nagy gondja nem lehet az embernek, azt tartom, ha közben verset költ.”

„Ha a művészetemnek semmi köze az emberek fájdalmához és bánatához, akkor mire való a "művészet"?”

„A délután elaludt aztán. Észrevétlenül, mintha bújócskázni akarna. Az este lopva érkezett, még puhábban, csendesebben, mint ahogyan elődje, a délután tűnt el az Idő kérlelhetetlen forgásában. Lassan minden nyugovóra tért, nem mozdult semmi, csak egy kis bagoly úszott csendesen a levegőben. A Hold szégyenlősen – de lehet az is, hogy csak álmosan – húzta szét selymes, puha felhőtakaróját. Lepillantott a Földre, s mivel mindent rendben talált, mosolygott és útjára indította az éjszakát.”