„Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani. Ez tudom, hogy keményen hangzik.
Az ingatlanadó bevezetéséről. A mondat elhangzása után Bajnait több bírálat is érte, néhány nappal később bocsánatkérésre kényszerült.”

Forrás: Ma.hu http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/45520/1/gazdasag/Bajnai_lehet_kisebb_ingatlanba_menni_ha_nem_birja_fenntartani
A Magyar ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2009. május 11-én

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem
Témakörök
nap , ingatlanadó , bírálat , mondat
Bajnai Gordon fénykép
Bajnai Gordon 11
magyar politikus 1968

Hasonló idézetek

Kádár János fénykép

„A mondat, melyet Kádár 1961 decemberében fogalmazott meg, így hangzik: " Aki nincs ellenünk, az velünk van."”

Kádár János (1912–1989) magyar kommunista politikus, kormányfő

A mondat nem Kádártól származik. Sztálin is, Rákosi is gyakran hangoztatták, az ellenkező előjellel: "Aki nincs velünk, az ellenünk van." Lenin mind két változatot használta, nem is egyszer. Alighanem egyikük sem tudta, hogy maga a mondat – és a gondolat – több ezer éves. A Bibliában három evangélista, Lukács, Márk és Máté, Jézus szájába adja: "Aki nincs ellenünk, mellettünk van." És az ellenkezőjét is: "Aki velem nincs, ellenem van."
Gyurkó László

Veres János fénykép

„Meg fog változni a jelenlegi gázár-támogatási rendszer és számolni kell az ingatlanadó bevezetésével is.”

Veres János (1957) magyar agrármérnök-szakközgazdász, politikus

2006. 05. 09., kedd

Bruce Lee fénykép

„A holnapra való felkészülés a mai nap kemény munkája.”

Bruce Lee (1940–1973) amerikai-kínai színész, kínai harcművész
Mohamed fénykép
Móra Ferenc fénykép

„A férfi akkor se mond igazat, amikor beszél, az asszony akkor is hazudik, ha hallgat.”

Móra Ferenc (1879–1934) író, újságíró, muzeológus, történész, régész, a „tiszteletbeli makai"

„Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!"”

Müller Péter (1936) magyar író, drámaíró, színházi dramaturg, forgatókönyvíró, előadó

A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!
Híresebb idézetei

Oscar Wilde fénykép
Rabindranáth Tagore fénykép
Alekszandr Szolzsenyicin fénykép

Kapcsolódó témák