„Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult.”

„Ez itt a halló fiúk, halló lányok. Szeretettel köszöntök minden halló fiút és ló lányt! …izé halló lányt.”

„Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. […] Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege - egyetlen család.”

„Nem az állam-, vagy miniszterelnök vezeti az országot. Ez sokkal inkább egy tiszteletbeli pozíció. Vagy mint a zsoké. Fontos, de a pénzt a lóra tesszük, nem a zsokéra. Ő csak az a kis fickó, akit visz magával.”

„A szenvedés csakugyan nagy dolog, de szenvedni egy lókupec is tud, sőt, egy ló is, néha mélyebben, mint sok költő. A szenvedéstől – szerencsés esetben – mártírrá lehet az ember, de nem művésszé. Tudja, mi teszi a művészt? Az, amit Ön egy könnyed „csak”-kal intéz el úgy mellékesen, mikor megjegyzi, hogy: „csak a gondolat kifejezésének módját kell még tökéletesíteni.” Igen, uram, a kifejezésen fordul meg minden. Hiába valódi az élmény, ha a kifejezés nem tudja elhitetni. Emlékszik a Vojtina példázatára a malacsivításról? A malacutánzó jobban, hitelesebben sivított, mint maga a malac. Ő művész volt – a malacnak csak élményei voltak. (II./103. o.)”

„Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

„Ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát… Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.
Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig…
Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.
Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. "Az Isten ugyanis" - mint ő mondja -, "a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja" (vö. 1Pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban. Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.
Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak.
Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésségünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "Íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10).”