„Senki sem nyert még versenyt, aki nem nevezett be.”

„Ön harcol, én küzdök. Harcolni háborúban szoktak, küzdeni nemes versenyben.”

„A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled született. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt.”

„A jövő század gazdasági, kulturális versenyét a világ azon régiójának népe fogja megnyerni, amelynek környezetét, életterét hozzáértő tájépítészek olyanná alakítják, hogy az kreativitásra késztessen.”

„A Corso Vittorio Emanuelen, a város egyik főutcáján egy kírakatot látok, tele zománcozott éjjeliedényekkel. „A nemzeti zománc immár felveszi a versenyt minden vetélytársával!” Hát ez igen! (Trieszt, avagy a fáradtság)”

„Aggaszt, hogy sok fiatal azzal érvel a továbbtanulás ellen, hogy nekem sincs diplomám. Először is sokat tanultam a Harvardon, csak nem jártam oda elég hosszú ideig. Ezenkívül mindenütt egyre nagyobb a verseny, egyre differenciáltabb és összetettebb a világ, ezért a felsőfokú tanulmányok ma már olyan fontosak, mint valaha a középiskola.”

„Amily lelkiismeretlenség, ha egy nemzet tökéletlen, elmaradt fegyverzettel egyenlőtlen tusába küldi fiait az ellenséggel szembe, éppen olyan vétek tudósaink iránt, ha elavult, elégtelen műszerekkel bocsátjuk őket bele a nemzetközi tudományos versenybe.”

„Az egészségügyben bizonyos pénzügyi fiskális körök ragadják magukhoz a hatalmat, úgy tűnik, hogy a pénzügyi körökben dőlnek el azok, hogy mit kell tenni az egészségügyben és hát orvos vagyok, eszembe jut ilyenkor, hogy azért az orvoslás, a gyógyítás az nemcsak és nem elsősorban pénz és gazdaság, piac, meg verseny, hanem az azért egy szeretetszolgálat, egy professzió, azzal foglalkozunk, hogy hogy tudnánk magunkat megszervezni ebben a szerencsétlen ellenzéki pozícióban, hogy legalább a legnagyobb károkat el tudjuk hárítani.
Forrás: Magyar Rádió/Observer 2006. július 03. 06:55”

„Mindennap elolvasok egy olasz újságot. Egy kicsit olyanok, mint az öreg Rockefeller számára külön készített újság, amelyben csak kellemes és megnyugtató hírek vannak. Az olasz eszme az egész világon diadalmaskodik, különösen Spanyolországban. És idebent Itáliában kizárólag nagyszerű dolgok történnek. A Duce megnyitja az új teknősbéka-verseny-stádiumot, és a nép lelkesen ünnepli. A trónörökös megjelenik valahol vízicserkésztábornoki egyenruhában, és a nép lelkesen ünnepli. Az aostai herceg belefúj a milánói hitközség új hosszúnapi trombitájába, és a nép lelkesen ünnepli. Olaszország népe állandóan lelkesen ünnepel. Semmi baj. Isten az égből lelkesen mosolyog olaszaira. (Treno popolare)”

„Ebben a helyzetben a politikai elit saját küldetésének beteljesítéséért nem tekinti nagy áldozatnak, hogy kiszolgálja ezt a társadalmi kultúrát. Nem szembesít, hanem ígér. Azt, hogy a jövő elkezdődött - négyszáz százalékos béremeléssel, hétszázalékos növekedéssel, tizenharmadik havi nyugdíjjal, sőt. A határ pedig a csillagos ég, hiszen csak akarni kell. Ráadásul illúziót épít, amikor azt üzeni, hogy nem nekünk, cselekvő polgároknak kell mást akarni - több teljesítménnyel, tudással, alkalmazkodással, versennyel -, hanem a kormánynak, a jóságos és gondoskodó vezetőknek. Ezekkel az ígéretekkel két esetben van baj. Ha betartják, meg ha nem. Ha betartják, akkor tönkremegy a gazdaság, ha elfelejtik, sérül az egyébként is gyenge demokratikus kultúra.”