„Lényednek csupán egy apró sarkában élsz: a parányi tudatos elmében. Olyan ez, mintha valakinek lenne egy palotája, de teljesen megfeledkezne róla, elkezdene a tornácon élni – és azt gondolná, hogy annyi az egész.”

„A böjti időszakok részei a lényemnek. Éppoly kevéssé tudok lemondani róluk, mint a látásomról. Ami a látást jelenti a külvilág számára, az a böjt belső világunk számára.”

„Mindenki a sarat tapossa, csak van, aki közben a csillagokra néz.”

„Az elme felejteni akar, mert annyira megterheli a szívet és a lelket. Belefáradtam a sírásba és a tehetetlenségbe. Szeretnék újra lélegezni - csak egy kis időre.”

„Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?”

„Lényét hagyja a rácsozatba veszni,
Annyira gyenge már, mégsem pihen;
Számára a lét: ezer rács, csak ennyi –
Túl a rácsokon nincsen semmi sem.”

„Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.”

„Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket.”

„Mindenben nyugodalmat kerestem, de csak egy sarokban, könyvvel a kezemben találtam rá.”

„Szeretni elég. Ne kérdezz tovább semmit. Nincs más gyöngy az élet sötét sarkaiban.”