„Démonok. Szeretünk úgy tenni, mintha nem is léteznének. Pedig mindenki hisz benne, ott mélyen, belül. Én is, Önök is. No igen, legtöbbünk elhessegeti a gondolatot, vagy tagadja hitét benne, de mégis… Ha látjuk őket, annak oka van. Ők akarják így. Kételkedjünk benne, mondogassuk, hogy ez most nincs, nem létezik, képzelődés, hallucináció. Kételkedjünk, és ők boldogok lesznek. Esetleg kezdjünk félni. Akkor is boldoggá tesszük őket. Kételkedés és félelem – a sötétség vetőmagjai. Az aratásra ne legyen gondunk. Segítenek majd. Elvégzik helyettünk. Vagy talán bennünk…”

„Ha nem vagyunk boldogok, ha nem találunk békét, úgy nem is oszthatjuk meg a békét és boldogságot másokkal – azokkal, akiket szeretünk, akikkel egy fedél alatt élünk. Ha békét lelünk, ha boldogok vagyunk, mosolygunk és kivirágzunk, akár a rózsa, és a családunkban mindenki, sőt egész társadalmunk csak hasznát látja lelki békénknek.”

„A félelem a sötétségben növekszik; ha azt hiszed, hogy egy mumus van a közelben, kapcsold fel a villanyt.”

„Ha vállaljuk a történetünket, és ezen a folyamaton keresztül szeretjük magunkat, az a legbátrabb dolog, amit valaha is tenni fogunk.”

„Az éjszaka is csak a nap része. Így, ha a napfény oltalmat ad, oltalmat adhat a sötétség is. (…) Bíznia kellett benne. És ezt a bizalmat hívják Hitnek. Soha senki nem értheti meg a Hitet. A Hit pontosan az, amit most megtapasztalt: megmagyarázhatatlan merülés a sötét éjszakába. Csak azért létezhet, mert hitt benne. Ahogy a csodáknak sincs magyarázatuk, csak megtörténnek azok számára, akik hittek a csodákban.”

„Ha annak okát keressük, hogy mi történt, rájövünk arra is, ami történni fog.”

„Minden, amire valaha is vágytál, a félelem másik oldalán van.”

„Okkal vagyunk itt. Azt hiszem, az ok egy része az, hogy kis fáklyákat hagyunk magunk után, amelyek majd átvezetik az embereket a sötétségen.”

„Ha boldog életet szeretnél élni, kösd célhoz, ne emberekhez vagy tárgyakhoz.”

„Van egy kimondatlan törvény, hogy soha ne kezdj el sírni, ha túl sok okod van rá.”