„Az Igazságszolgáltatás nem más, mint egy hatalmas színjáték, és mindenki a nagyszabású befejezést várja.”

„Kétféle igazságszolgáltatás van. Van egy ügyvédje, aki jól ismeri a törvényt, és van egy ügyvédje, aki jól ismeri a bírót.”

„Számomra az igazságszolgáltatás nem azt jelenti, hogy a bűnözőket keressük. Azt jelenti, hogy az ártatlanokat kell keresnünk.”

„Azt látjuk, hogy a nemes szívű vagy kiváló tehetségű embereket csaknem egytől egyig istentelenséggel vádolták, és hazájuk igazságszolgáltatása keményen lesújtott rájuk. S bátran mondhatjuk, hogy az az ember, akit legalább börtönbüntetésre nem ítéltek, csak középszerűen válik hazája díszére.”

„Sokat elmélkedtem a jogbölcseleten, és rájöttem, hogy az egész társadalmi igazságszolgáltatás a következő két alapelven nyugszik: a lopás elítélendő; a lopás gyümölcse szent. Ez a két alapelv biztosítja az egyének biztonságát, és tartja fenn a rendet az államban. Ha e két oltalmazó elv közül az egyiket megtagadnák, az egész társadalom összeomlana.”

„Lényegesen többet bűnhődik egyetlen ember élete során, mint amennyi bűnt valójában elkövetett.
Ekképpen működi az Igazságszolgáltatás rendszer: lényegesen nagyobb számban büntetnek meg ártatlan embereket téves ítélkezés okán, mint egy ember. Egyetlen ember sem ítélhető el ártatlanuk!
Holott az ártatlanság vélelme, és egyéb óvintézkedések ezeknek puszta lehetőségét kell, hogy kizárja!
Teoretikusan.
A gyakorlat a teóriát megerőszakolja! Míg a természetes valóságban, nincs helye elméleti-gyakorlati megosztásnak, hiszen fölösleges. Értem ezalatt az ember saját életét.
Első példa az Egyén élete folyamán előforduló hihetetlenül nagyszámú történés kivédhetetlen okozat, amit szinte mindenki túlél kisebb-nagyobb sérüléssel, és az Egyén élet-folyamán kívül nem lép.
Második példában: nyilvánvaló a hiba-faktor kizárásának elhanyagolása, a döntnökök omnipotenciában szédelgésé, és a éppen ezért az a korrupció, amit a rendszer lehetővé tesz, hiszen, még a portás is le van fizetve!”

„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!””