„Nagyon fontos, hogy amennyire lehetséges, jó hozzáállást és jó szívet építsünk ki magunkban. Ezáltal megszületik a boldogság mind rövid, mind hosszú távon, mind számodra és mind mások számára.”

„A képzelet rendelkezik mindennel; megteremti a szépséget, az igazságosságot és a boldogságot, és ezek mindent jelentenek ezen a világon.”

„Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült.”

„A hosszú táv csalóka vezető jelen ügyeink vitelében. Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk. /Rövid értekezés a pénzügyi reformról, 1923/”

„Állat, fa, ember - mind ugyanazt a levegőt szívja. Úgy látszik a fehér ember nem vesz tudomást a levegőről, amelyet beszív; akárcsak a napokon át haldoklóé, az ő szaglása is eltompult, érzéketlen […]”

„Semmi ellenvetésem sincs a női sakk ellen, de számomra a játék minősége a férfiaknál nagyobb kihívás. Azonkívül azt hiszem, hogy a nemek szerinti elválasztás a különbségeket csak fokozza. Ha ez megszűnne, akkor rövid távon a sakkozó nők száma visszafelé menne, mert számukra a harc túl kemény lenne. De hosszú távon a viszony javulna, és ez jót tenne a játékuknak.”

„Készülve életed nagy frigyére,
Nézd meg, szív szívvel összefér-e?
A kéj rövid, hosszú a bú.”

„Ha támadnak, a végsőkig harcolunk majd. Ha a rakéták itt maradtak volna, mindet felhasználnánk és az Egyesült Államok szívébe - beleértve New York-ot - irányítanánk őket, az agresszióval szembeni védekezés során. De mivel nincsenek meg, azzal fogunk harcolni, amink van.”

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”