„(Pokol Béla): - Ez nagyon is elképzelhető, tudniillik az elmúlt 30-35 évben olyan fejlemények mentek végbe, melyek a korábbi nemzeti önszerveződést és főleg a nemzetállami belső kontrollt lassan leépítették és így immár '89-ben az átalakult globális, neoliberális kapitalizmusba léptünk be. Ennek a jellemzői, hogy alapvetően a külföldi tőke szabadon mozog és a médiától kezdve a szellemi szféráig alapvetően külföldi tőkés körökbe kerülhet és fölépít olyan helyi szellemi köröket - ezt organikus értelmiségnek nevezik -, amely egy uralmi rendnek azt a segélycsapatát jelenti, amely nem egyszerűen erőszakkal tartja fönn az uralmat, hanem a szellemi, kulturális szektort - úgy lehet mondani - véres erőszak nélkül tudja stabilizálni, a tömegek tudatának kézben tartásával. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy az országhatárokat átlépő tőkés körök érdekében működnek.”
A globalizmusról
Hasonló idézetek

Interjú a Kossuth Rádióban, 2001. február 14.
Idézetek, 1998–2001

Az Index.hu-nak adott interjúban
Forrás: Novák Katalin: Akik azt mondják, hogy bábu leszek, a nőket becsülik le https://index.hu/belfold/2021/12/27/novak-katalin-akik-azt-mondjak-hogy-babu-leszek-a-noket-becsulik-le/

Az Orbán Viktor által életre hívott polgári körökről életrajzában
Vona Gábor önéletrajza http://www.jobbik.hu/node/83/print

A magyar lélek formái, Bíráló megjegyzéseiből