„Mozi”

„A mozi szél, illúzió, buborék, blöff.”

„Szférák avagy Szakadék
Lángja az, mi benned ég?
Mily’ szárnyas Vágy mozdul érted?
Így izzani mily’ Tett képes?”

„A moziban többnyire Mozartot kellett játszanom, de vidám filmekben egy kis Gershwin is megengedett volt. Aztán felfedeztem a dzsesszt és az elhivatottságomat, majd búcsút intettem Amadeusnak.”

„…a kor nem mentség semmire. Éppen ezért nem szeretnék a mozi nagy öregjének, vagy ami még rosszabb, emlékművének a szerepében tetszelegni. Tapasztalatom szerint az úgynevezett védett kor, amit a magaménak tudhatok, nem véd meg semmitől.”

„Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.”

„A forradalom hősies kísérletet tett a posványos, ósdi „családi körnek”, e rutinos, fullasztó őskori intézménynek a megsemmisítésére, amelyben a dolgozó osztályok asszonyai gyermekkoruktól halálukig tartó kényszermunkára voltak ítélve. A forradalmárok elképzelése szerint a családot mint egy bezárt, kicsiny „vállalatot” a szociális közszolgátatások rendszere volt hivatva helyettesíteni: szülőotthonok, bölcsődék, óvodák, éttermek, tisztítóvállalatok, orvosi rendelők, kórházak, sportszervezetek, mozik, színházak stb. A család gazdasági funkcióinak a szocialista társadalom által vállalt teljes átvétele, amely egy egész nemzedéket fon össze a szolidaritás és a kölcsönös segítség révén, lehetővé kellett tegye az asszony, és így a házaspár igazi felszabadulását az évszázados járom alól. Mindaddig, amíg ez a mű nem nyer befejezést, a negyven millió szovjet család nagy többsége a középkori erkölcsöknek, az asszony szolgaságának és hisztériájának, a gyermek mindennapos megaláztatásának, mind az egyik, mind a másik babonáinak a zsákmánya marad.”

„Elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg. Érdekelt, ezért megkérdeztem, és ő elmondta. Elmondta, milyen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megismerje azt a sugárzóan szép, szőke lányt, aki egy egyszerű, fehér ruhában belibbent a bár ajtaján, a pulthoz sétált, leült, és bátortalanul rendelt egy italt, valami olcsót, mert valószínűleg nem lapult a tárcájában több néhány złotynál. Mégsem volt keserű, bájosan
mosolygott, nem játszotta meg magát, nem akarta felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak ábrándozó tekintettel a pultra könyökölt. Ő pedig ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felálljon, és odasétáljon ehhez a lányhoz. Ahogy egyre jobban megismert téged, úgy lettél neki egyre fontosabb. Te olyan világban élsz,
amelytől ő már hosszú évek óta egyre csak távolodott, elérhetetlen messzeségbe keveredett. Te visszahoztál valamit a múltjából, a régi életéből. Te más vagy, mint azok az alakok, akik között moz￾gott. Naiv vagy, idealista, hiszel a jóban. Tele vagy érzelemmel és szenvedéllyel. Maksymilian imádta, ahogy a művészetről beszélsz. Imádta a nevetésedet, a szemeidet. Azt mondta, neked vannak a
legtisztább szemeid, amelyeket valaha látott.”