Van Morrison idézet

Van Morrison, OBE északír énekes, dalszerző, multi-instrumentalista, költő. Lemezei, köztük az Astral Weeks és a Moondance a kritikusok által elismert legjobb lemezek között szerepelnek, míg It's Too Late to Stop Now című koncertlemeze, minden idők legjobb élő felvételei közé tartozik. Sikereinek csúcsán adott koncertjeit transzcendentális élményként írják le.

A rajongók által „Van the Man”-nek becézett Morrison profi karrierjét tinédzserként az ötvenes évek végén kezdte. Több ír együttesben is megfordult, amelyek a kor slágereit játszották. Már ekkor számos hangszeren játszott: gitár, szájharmonika, billentyűs hangszerek, szaxofon. A Them nevű R&B együttessel került reflektorfénybe, Gloria című számukkal. Szóló karrierjét Bert Berns segítségével kezdte meg. Első slágere a Brown Eyed Girl volt 1967-ben. Berns halála után a Warner Bros. Records vásárolta ki élő szerződéséből, és segítségükkel elkészíthette első igazi lemezét az Astral Weeks-et. Habár a lemez jó kritikákat kapott, a közönség még nem volt vevő rá, így első sikerét a Moondance című lemezével érte el, amellyel nagyobb magasságokba lépett. A 70-es években készült lemezeivel és élő előadásaival komoly, a kritikusok által is elismert sikereket ért el, ami a mai napig folytatódik. 1968 óta először adta elő élőben Astral Weeks című lemezét.

Morrison zenéje a soul és a R&B hagyományaira épül, olyan slágerekkel mint a Brown Eyed Girl, "Jackie Wilson Said ", "Domino" és a "Wild Night". De e stílusok mellett még kirándulást tett a jazz, folk, a kelta népi és a spirituális zene világába. Narratív előadásmódja, valamint időnként repetitív zenei stílusa meghatározó védjegyévé vált.

Művészetét a kritikusok is elismerik: hatszor kapott Grammy-díjat, és beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Slágerei számos válogatás albumon jelentek meg. Wikipedia  

✵ 31. augusztus 1945
Van Morrison fénykép
Van Morrison: 100   idézetek 0   Kedvelés

Van Morrison: Idézetek angolul

“I can't sell myself. And I don't even want to. That's something that's not going to change.”

Interview in Musician magazine (1987)
Kontextus: Where I feel this has cost me is in the personality situation, where you're expected to be a personality. You not only have to write and record, but you have to go out and sell it. Well, I'm not a salesman, and I'm very bad at selling things. If I had to do that for a living, I'd probably be completely broke. I can't sell myself. And I don't even want to. That's something that's not going to change.

“Someone once described me as a maverick and that's what I would say. I'm a maverick not by choice but by conviction.”

As quoted in Too Late to Stop Now (1993) by Steve Turner<!-- Viking Penguin, -->

“Music to me is spontaneous, writing is spontaneous and it's all based on not trying to do it.”

Interview by Dermot Stokes in Hot Press (March 1978)
Kontextus: Music to me is spontaneous, writing is spontaneous and it's all based on not trying to do it. From beginning to end, whether it's writing a song, or playing guitar, or a particular chord sequence, or blowing a horn, it's based on improvisation and spontaneity.

“And we're sailing, we're sailing,
Way up to Caledonia,
We're from Denmark.”

Listen to the Lion
Song lyrics, Saint Dominic's Preview (1972)

Hasonló szerzők

Bob Marley fénykép
Bob Marley 42
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró
Bob Dylan fénykép
Bob Dylan 22
amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő
Ozzy Osbourne fénykép
Ozzy Osbourne 4
angol heavy metal énekes
Elvis Presley fénykép
Elvis Presley 4
amerikai énekes, zenész és színész (1935—1977)
Michael Jackson fénykép
Michael Jackson 7
tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes
John Lennon fénykép
John Lennon 38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa