Szánija Mirza idézet
oldal 2

Szánija Mirza korábbi páros világelső, párosban hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, WTA Finals győztes, junior wimbledoni győztes, indiai hivatásos teniszező, olimpikon.

Ő minden idők legeredményesebb indiai teniszezőnője, a világ egyik legsikeresebb páros játékosa. Eddigi karrierje során 1 egyéni és 42 páros WTA tornát nyert meg. 2012 óta csak párosban versenyez.

Juniorként 2003-ban Wimbledonban megnyerte a lány párosok versenyét. A felnőttek között a Grand Slam-tornákon 2016. júniusig összesen hat Grand Slam-tornagyőzelmet szerzett. 2015-ben női párosban győzött Wimbledonban és a US Openen, 2016-ban az Australian Openen, mindannyiszor Martina Hingis partnereként. Ezek mellett 2011-ben Jelena Vesznyina partnereként döntős volt a Roland Garroson. Vegyes párosban a 2009-es Australian Openen és a 2012-es Roland Garroson Mahes Bhúpati, a 2014-es US Openen Bruno Soares partnereként szerezte meg a trófeát.

Legjobb világranglista-helyezése egyéniben a 2007. augusztus 27-én elért 27. helyezés, párosban először 2015. április 13-án került az első helyre, és összesen 91 héten keresztül őrizte azt.

Hazája iszlám közösségétől több támadás érte, melyek szerint öltözködése nem megfelelő egy muzulmán nőnek, és "megrontja az ifjúságot". Hazájában játszott meccsei előtt a játék megzavarására vonatkozó fenyegetéseket is kapott. Mindezek ahhoz vezettek, hogy Mirza 2008. február 4-e után nem lépett többet hazájában pályára.Férje Shoaib Malik pakisztáni krikettjátékos. 2018. áprilisban jelentették be, hogy októberre várják első gyereküket. Október 30-án bejelentette, hogy megszületett első gyermekük. A hivatásos teniszbe való visszatérését a 2020-as olimpiára tervezi.2020-ban már januárban visszatért a profi teniszhez, Hobartban, majd az Australian Openen indul. Hobartban Nagyija Kicsenok partnereként győzelemmel mutatkozott be, és a tornát is megnyerték. Wikipedia  

✵ 15. november 1986
Szánija Mirza fénykép
Szánija Mirza: 45   idézetek 0   Kedvelés

Szánija Mirza: Idézetek angolul

“You can either agree with me, or be wrong.”

Her T-shirts slogan
India's most wanted

“All I want to do is play.”

Admn in: Sania appointed Telangana’s Industrial Brand Ambassador http://www.indtoday.com/sania-appointed-telanganas-industrial-brand-ambassador-indtoday-com/, indtoday.com, 22 July 2014

“She is fearless about going for the shots. She just believes that all her shots will go in.”

John McEnroe, after watching her play at the US Open in 2005
India's most wanted

“She is a very talented player. I see a very good future for her.”

Serena Williams in 2006
India's most wanted

“A couple of weeks ago, the 21-year-old was photographed with her feet up while watching a colleague playing in an international exhibition match in Perth, and the proximity of her toes to a nearby Indian flag raised temperatures in her home state to vindaloo levels.”

Martin Johnson in: Sania Mirza is failing to fly the flag for India http://www.telegraph.co.uk/sport/tennis/australianopen/2289112/Sania-Mirza-is-failing-to-fly-the-flag-for-India.html, The Telegraph, 16 January 2008