Phil Spector idézet

Phil Spector, Phillip Harvey Spector, született Harvey Phillip Spector amerikai zenei producer, dalszerző, a "wall of sound" hangrögzítési technika kitalálója. Karrierje csúcsán, 1960 és ’65 között több mint huszonöt Top 40-es sláger producere, szerzője vagy társszerzője volt, továbbá a női vokálegyüttesek hangzásának úttörője. Később két bírósági tárgyalás miatt vált hírhedtté. Először gyilkosság vádjával, majd gondatlanságból elkövetett emberölésért fogták perbe.

Spectort gyakran nevezik az első univerzális zenei rendezőnek, hiszen nem csak producerként, hanem kreatív igazgatóként is tevékenykedett, megírta és kiválasztotta a dalokat, felügyelte a hangszerelést, vezényelte az énekeseket és session-zenészeket, és irányította a hangfelvételi munka minden fázisát. Spector egyengette az art rock útját, és inspirálta olyan esztétikumközpontú műfajok kiemelkedését, mint a dream pop, a shoegaze, és a noise. Híres női vokálegyüttesei közé tartozott az 1960-as években a The Ronettes és a The Crystals, később pedig ugyanilyen sikeresen dolgozott együtt olyan előadókkal, mint Ike és Tina Turner, John Lennon, vagy a Ramones. Ő volt a Beatles 1970-es Let It Be című albumának, illetve George Harrison és barátai Grammy-díjas The Concert for Bangladesh című 1971-es koncertlemezének producere. Szerepelt Martin Scorsese Élet egy anyagias világban című dokumentumfilmében, amely George Harrison életét mutatja be. Későbbi korok több műfajának előadói is komoly hatásként emlegetik Spector munkásságát.

A zeneipar fejlődéséhez való hozzájárulásának elismeréseként Spectort 1989-ben beiktatták a Rock And Roll Dicsőség Csarnokába. 1997-ben iktatták be a Dalszerzők Dicsőség Csarnokába. Az 1965-ös You've Lost That Lovin' Feelin' című the Righteous Brothers-dalt, melynek producere és társszerzője volt Spector, az amerikai BMI előadói jogvédő iroda a 20. században az amerikai rádiókban legtöbbet játszott dalnak ismerte el. 2004-ben a Rolling Stone magazin 63. helyen rangsorolta "Minden idők 100 legnagyobb előadója" listáján. A Rolling Stone magazin "Minden idők 500 legjobb albuma" listáján három nagylemez szerepel, melynek Spector volt a producere: Presenting the Fabulous Ronettes featuring Veronica , A Christmas Gift for You , és Back to Mono .2009-ben Spectort elítélték gondatlanságból elkövetett emberölésért. 2003-ban Lana Clarkson színésznőt lelőtték Spector kaliforniai otthonában. Négy évnyi nyomozás után szándékos emberölés vádjával került bíróság elé Spector, de az esküdtszék felmentette. Két évvel később már gondatlanságból elkövetett emberölés volt a vád, és végül 19 év börtönre ítélték. 2021. január 16-án a börtönben hunyt el koronavírus-fertőzés következtében.Ismert volt a közönség számára, hogy fiatal korától kezdve feltűnő parókákat viselt, amelyeknek a stílusát gyakran váltogatta. Wikipedia  

✵ 26. december 1939 – 16. január 2021
Phil Spector fénykép
Phil Spector: 4   idézetek 0   Kedvelés

Phil Spector: Idézetek angolul

“I have devils inside that fight me.”

Phil Spector’s final interview before jail https://www.telegraph.co.uk/music/interviews/phil-spectors-final-interview-jail-tortured-soul/, 17 January 2021.

“Here, I'm going to make you a big star … and you don't have to pay any dues. … For that, you're going to get no respect from your contemporaries. … To me, that was the cruelest thing.”

On The Monkees, Pop Chronicles, Show 44 - Revolt of the Fat Angel: Some samples of the Los Angeles sound. (Part 4) http://digital.library.unt.edu/ark:/67531/metadc19808/, interview recorded 8.1.1968 http://web.archive.org/web/20110615153027/http://www.library.unt.edu/music/special-collections/john-gilliland/o-s.

“We were writing little symphonies for the kids.”

Pop Chronicles Interviews #107 - Phil Spector, Part 3 https://digital.library.unt.edu/ark:/67531/metadc1752029/m1/, August 1, 1968.

Hasonló szerzők

Frank Zappa fénykép
Frank Zappa 11
amerikai zeneszerző, gitáros
Tim Burton fénykép
Tim Burton 1
amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és festő
Walt Disney fénykép
Walt Disney 38
amerikai rajzfilmrendező, producer, és forgatókönyvíró
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró
Bob Dylan fénykép
Bob Dylan 22
amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő
Elvis Presley fénykép
Elvis Presley 4
amerikai énekes, zenész és színész (1935—1977)
Bruce Lee fénykép
Bruce Lee 28
amerikai-kínai színész, kínai harcművész
Bob Marley fénykép
Bob Marley 42
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista
Charlie Chaplin fénykép
Charlie Chaplin 13
angol színész, filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró