Pál apostol idézet
oldal 3

Pál apostol vagy Szent Pál , az őskereszténység kiemelkedő egyénisége; a "tizenharmadik apostol".

A kilikiai Tarsusban született i. sz. 5-ben vagy 8/10-ben, zsidó szülők gyermekeként. A farizeusnak nevelt Saul néven ismert fiú fiatalemberként a keresztények kegyetlen üldözője lett. Ám ennek során egy alkalommal a damaszkuszi úton látomása volt, melynek hatására kereszténnyé vált, s nevét is Saulból Paulusra, azaz Pálra változtatta. Ettől kezdve Pál az új vallás leghevesebb és legbefolyásosabb védelmezőjeként terjesztette a kereszténységet a Római Birodalomban misszionáriusi útjain. A nem-zsidók között olyannyira sikeres volt, hogy gyakran mint a „körülmetéletlenek apostolá”-t emlegették. Pálhoz mérhető nagy szerepet senki nem játszott a kereszténység elterjesztésében. Tevékenysége miatt többször letartóztatták. Utolsó fogsága alatt mint római polgárt Rómában állították bíróság elé, s valószínűleg i. sz. 64-ben vagy 67-ben a birodalmi főváros közelében kivégezték.

Pál apostol hatása három tényezőre épült: 1. misszióinak sikere; 2. az Újszövetség fontos részeit alkotó írásai; 3. szerepe a keresztény teológia kifejlődésében. Wikipedia  

✵ 5 i.sz. – 67 i.sz.   •   Más nevek Apoštol Pavol
Pál apostol fénykép
Pál apostol: 65   idézetek 0   Kedvelés

Pál apostol: Idézetek angolul

“Be careful for nothing; but in every thing by prayer and supplication with thanksgiving let your requests be made known unto God. And the peace of God, which passeth all understanding, shall keep your hearts and minds through Christ Jesus.”

Paul of Tarsus könyv Epistle to the Philippians

Philippians 4: 6-7 (KJV)
Variant translations:
Do not be anxious over anything, but in everything by prayer and supplication along with thanksgiving, let your petitions be made known to God; and the peace of God that surpasses all understanding will guard your hearts and your mental powers by means of Christ Jesus.
Epistle to the Philippians

“At the present time your plenty will supply what they need, so that in turn their plenty will supply what you need. The goal is equality.”

Paul of Tarsus könyv Second Epistle to the Corinthians

2 Corinthians 8:14 NIV
Second Epistle to the Corinthians