Neil Simon idézet

Neil Simon amerikai drámaíró és forgatókönyvíró. Több mint harminc színdarabot írt és majdnem ugyanennyi filmforgatókönyvet, többségükben saját darabjai adaptációit. Többször jelölték Oscar-díjra és Tony-díjra, mint bármely másik szerzőt.New Yorkban nőtt föl, a nagy gazdasági világválság idején, szülei pénzügyi nehézségei rányomták a bélyegüket a házasságukra, így gyermekkora többnyire boldogtalan és bizonytalan volt. Gyakran keresett menedéket a moziban, élvezte az első nagy mulattatók, köztük Charlie Chaplin alkotásait, és ez ösztönözte, hogy vígjátékíró legyen. Miután az érettségit követően néhány évet eltöltött a légierőnél, vígjátékokat kezdett írni a rádiónak és néhány népszerű korai tévéshow-nak. Ebben az időszakban olyan fiatal írókkal dolgozott együtt, mint Carl Reiner, Mel Brooks és Selma Diamond.

Saját darabokat kezdett írni, elsőként a Come Blow Your Horn címűt 1961-ben, amelyen három évig dolgozott és amely 678 előadást élt meg a Broadway-n. Ezt követte két további sikerdarab, a Mezítláb a parkban és a Furcsa pár , amelyért Tony-díjat kapott, országosan ismertté vált és ő lett “a Broadway legújabb sztárszerzője”. Stílusa a romantikus komédiától a bohózaton át a komolyabb drámai tartalmú vígjátékokig terjedt. Összesen tizenhét Tony-jelölésből hármat nyert el. Egy szezon alatt egyidejűleg négy sikerdarabját is játszották a Broadwayn, és 1983-ban ő lett az első élő drámaíró, akiről színházat neveztek el New Yorkban. Az 1960-as, 70-es és 80-as években írt eredeti forgatókönyveket és színdarabokat is, egyes filmjei a színdarabjain alapultak.

Miután 1991-ben elnyerte a drámaírók Pulitzer-díját a Yonkersi árvákért, a kritikusok kezdték értékelni a történeteinek mélységét, bonyolultságát és az általános érdeklődésre számot tartó témaköröket, amelyek az átlagemberek legfontosabb problémáit dolgozták fel. Vígjátékainak témái között szerepeltek a házassági konfliktusok, a hűtlenség, a testvérek rivalizálása, a felnőtté válás és az öregedéstől való félelem. Legtöbb darabja részben önéletrajzi jellegű, nehéz gyermekkorát és életének különböző szakaszait ábrázolja, tipikus New York-i alakokkal, és gyakran a szerzőhöz hasonló zsidókkal. Simon párbeszédírói képességei különlegesen vegyítik a realizmust a humorral és a komolysággal, amellyel közönsége könnyen azonosulni tud. Wikipedia  

✵ 4. július 1927 – 26. augusztus 2018
Neil Simon fénykép
Neil Simon: 13   idézetek 0   Kedvelés

Neil Simon: Idézetek angolul

“People with honorary awards are looked upon with disfavor. Would you let an honorary mechanic fix your brand-new Mercedes?”

New York Times, June 4, 1984.
On receiving an honorary degree from Williams College

“Take care of him. And make him feel important. And if you can do that, you'll have a happy and wonderful marriage…Like two out of every ten couples.”

Mother, in Barefoot in the Park (1963); cited from The Collected Plays of Neil Simon (New York: New American Library, 1986) vol. 1, p. 207

“You're welcome to take a bath. You look like the second week of the garbage strike.”

Evy, in The Gingerbread Lady (1970); cited from The Collected Plays of Neil Simon (New York: Random House, 1971) vol. 2, p. 76

“And so she lived…hopefully…ever after.”

Sweet Charity (1966); cited from The Collected Plays of Neil Simon (New York: Random House, 1991) vol. 3, p. 113

“A writer without confidence is like a metaphor without something to compare itself to.”

Rewrites (New York: Simon & Schuster, 1996) p. 105

Hasonló szerzők

Arthur Miller fénykép
Arthur Miller 3
amerikai drámaíró és esszéista
William Butler Yeats fénykép
William Butler Yeats 2
ír költő, drámaíró, elbeszélő
Tennessee Williams fénykép
Tennessee Williams 6
amerikai író
Milan Kundera fénykép
Milan Kundera 25
francia nyelven publikáló cseh regényíró, drámaíró, költő, …
Bertolt Brecht fénykép
Bertolt Brecht 8
német drámaíró, költő, író, rendező, a 20. századi színház …
Jean Anouilh fénykép
Jean Anouilh 2
francia drámaíró és dramaturg
John Galsworthy fénykép
John Galsworthy 1
angol író és drámaíró
Samuel Beckett fénykép
Samuel Beckett 55
ír költő, próza- és drámaíró