Mwai Kibaki idézet

Mwai Kibaki , Kenya harmadik elnöke, aki 2002. december 30-tól 2013. április 9-ig töltötte be hivatalát. Újraválasztása egy második ciklusra 2007 december végén emberéleteket követelő zavargásokhoz vezetett.

Ifjúkorában olasz misszionáriusok Emilio Stanley névre keresztelték, ezt a nevet azonban alig használta.

Kenya legnagyobb törzséhez, a lakosság 22%-át kitevő kikujukhoz tartozik. Diplomáját a London School of Economicson szerezte, és az 1960-as években lett politikus a KANU part tagjaként. 1969-ben pénzügyminiszterré választották. 1991-ben kilépett a KANU-ból és megalapította a Demokrata Pártot. 2002-ben 62%-kal megnyerte a választásokat, míg a KANU jelöltje, Uhuru Kenyatta csak 31%-ot kapott.

2007 januárjában Kibaki a meggyengült KANU, a NARC, és más kisebb pártok összefogásával létrehozta a Party of National Unity pártszövetséget, ennek jelöltjeként indult az újraválasztáson.

2007 decemberében hivatalosan újraválasztották, és december 30-án fel is esküdött az elnöki hivatalra. A Raila Odinga vezette ellenzéki Orange Democratic Movement azonban nem fogadta el a választások eredményét, az országban véres zavargások törtek ki. A parlamenti választás külföldi megfigyelői is szabálytalanságokat tapasztaltak. Wikipedia  

✵ 15. november 1931
Mwai Kibaki fénykép
Mwai Kibaki: 4   idézetek 0   Kedvelés

Mwai Kibaki: Idézetek angolul

“I am deeply disturbed by the senseless violence instigated by some leaders in pursuit of their personal political agenda.”

Accusing the opposition of being behind post-election violence, as quoted in "Kibaki 'open to opposition talks'" at BBC News (3 January 2008)

“I am ready to have dialogue with the concerned parties once the nation is calm and the political temperatures are lowered enough for constructive and productive engagement.”

Indicating his willingness to talk with the opposition in the aftermath of a disputed election as quoted in "Kibaki 'open to opposition talks'" at BBC News (3 January 2008) http://news.bbc.co.uk/2/hi/africa/7170493.stm

“There is no room for communists in Kenya.”

Statement as Vice-President of Kenya in 1978, as quoted in Kenya : The Quest for Prosperity (1984) by Norman Miller and Rodger Yeager, (second edition 1994) Page 173. ISBN 0813382025