Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij , a Szovjetunió marsallja, a hadtörténelem kiemelkedő alakja, a Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának elnökhelyettese, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagja, a honvédelmi népbiztos helyettese. A legnagyobb stratégák közé tartozott, katonai zseni és a Vörös Hadsereg büszkesége volt, akit a külföldi újságok Vörös Napóleon néven is emlegettek.
Harcolt a cári hadseregben az első világháború idején, majd a bolsevikok oldalán részt vett az orosz polgárháború számtalan csatájában és a lengyel–szovjet háborúban. A Szovjetunió első öt marsalljának egyike. Több nyelven beszélt és diplomáciai feladatokat is teljesített pályafutása során. Katonai vezetői pozíciója sokáig megingathatatlannak tűnt, a rábízott feladatokat legjobb tudása szerint végrehajtotta, és gondosan vigyázott arra, hogy ne keveredjen bele a pártpolitikába, a sztálinista rendszer mégis az ellenségének minősítette.
1937-ben letartóztatták szovjetellenes tevékenység, kémkedés és hazaárulás koholt vádjával. A bíróság ítélete szerint fasiszta, lengyel és japán kém, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetője volt. Erőszakkal kicsikart beismerő vallomása után halálra ítélték, és június 12-én hét másik katonai felsővezetővel együtt kivégezték. Likvidálása a sztálini tisztogatások, a „csisztka” keretében zajlott le, és megmutatta azt, hogy a gyilkosságoktól még a legmagasabb pozíciókban lévők sincsenek biztonságban. Sztálin halála után Tuhacsevszkij marsallt 1957. január 31-én az elsők között rehabilitálták.
Wikipedia
✵
16. február 1893 – 12. június 1937