Forrás: Paris Peasant
Louis Aragon francia költő, író, újságíró, esszéista, fordító és kritikus. Az 1920-as években jelentős szerepet játszott a dadaista és szürrealista mozgalomban, majd 1930 után a szocialista realizmus első számú franciaországi képviselőjévé vált. A második világháború alatt írt nagy hatású hazafias verseiben a fasiszta megszállók ellen mozgósított. Szerelmes verseit a korszak legismertebb francia énekesei zenésítették meg és énekelték, s az ezekből készült hanglemezek milliókhoz juttatták el a nagy költő hírét, szavát. Művei évtizedekkel halála után is tovább élnek: Blanche, vagy a felejtés című regényének egy részlete 2010-ben a francia írásbeli érettségi egyik tétele volt, a tekintélyes Gallimard francia könyvkiadó 1997 és 2012 között a Pléiade sorozatban bibliapapíron 7 kötetben jelentette meg összes műveit, a francia posta 2010-ben 4 bélyegből álló sorozatot adott ki Aragon és Elsa Triolet emlékére, és számos francia városban utcát, teret, iskolát neveztek el a költőről. Mindamellett sokak szemében Aragon életére és műveire is árnyékot vetett az a tény, hogy haláláig a Francia Kommunista Párt aktív tagja és egészen az 1968-as prágai tavasz elfojtásáig a szovjet rendszer és a kommunista ideológia meggyőződéses híve volt. Wikipedia
Forrás: Paris Peasant