Kelly Rowland idézet

Kelly Rowland Grammy-díjas amerikai R&B- énekesnő, dalszerző, táncos- és színésznő, aki mint a Destiny’s Child alapító tagja lett híres. A Destiny's Child eddig összesítve 60 millió albumot és kislemezt adott el világszerte. Rowland négy Grammy-díjat nyert – hármat a zenekarral, egyet szóló énekesnőként.

A Destiny’s Child együttes 1999-től 2005-ig óriási sikereket ért el amerikában és világszerte egyaránt. 2005-ben még kiadtak egy válogatáslemezt, azóta viszont mindegyik csapattag saját szóló karrierjét építi. Hivatalosan az együttes sohasem oszlott fel, fenntartva annak a lehetőségét, hogy egyszer újra összejönnek. Az amerikai Billboard magazin szerint ők voltak a valaha volt harmadik legnagyobb trió.Szólókarrierje 2002-ben kezdődött, amikor kiadta első albumát Simply Deep címmel. A lemez R&B, illetve alternatív rock elemeket is tartalmazott. A felvételen szerepelt a híres rapper Nelly és Kelly jelentős kislemeze a Dilemma is, ami Grammy-díjat nyert. A Simply Deepről még három maxi került kiadásra: Stole, Can't Nobody, és Train On Track címmel. Az album összesen 2,5 millió példányban kelt el világszerte.

Miután a Destiny's Child ismét feloszlott, 2007-ben kiadta második szóló albumát a Ms. Kelly-t. Az album nem tudta megismételni elődje sikerét. Két híresebb maxi jelent meg a lemezről: a Like This, illetve a nemzetközi sláger Work.

2009-ben újra világsikert ért el, amikor David Guetta-val együtt kiadta a When Love Takes Over című felvételt. A Guettával közösen alkotott szám több mint húsz országban vezette a toplistát, illetve Grammy-díjra is jelölték.A fenti eredményeképpen Rowland és Guetta 2010-ben újabb maxit adott ki Commander címmel. Ez volt Rowland harmadik listavezető dala a Billboard Dance Club Songs Chart-on, illetve az első szám harmadik albumáról, amely a Here I Am címet kapta. A lemezről megjelent, második amerikai maxi a Motivation, melyen Lil Wayne is hallható, hét hetet töltött első helyen a Billboard R&B toplistáján, valamint 2012-ben "Best Rap Sung Collaboration" kategóriában Grammy-re is jelölték.

Kelly Rowland negyedik tervezett stúdióalbumáról, amely a Talk a Good Game címet viseli majd, két kislemez az Ice, illetve a Kisses Down Low már megjelent.Zenei munkássága mellett film és televíziós karrierbe is kezdett. 2003-ban a Freddy vs. Jason című horrorfilmben szerepelt, majd 2004-ben megkapta első főszerepét a Seat Filler című romantikus vígjátékban. 2009-ben, az amerikai Bravo Fashion Show házigazdája lett Isaac Mizrahi mellett. Végül 2011-ben Rowland az Egyesült Királyság legfelkapottabb tehetségkutató versenyének, az X faktor 8. fordulójának bírája lett. Wikipedia  

✵ 11. február 1981
Kelly Rowland: 1   idézet 0   Kedvelés

Kelly Rowland: Idézetek angolul

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lil Peep fénykép
Lil Peep 4
amerikai rapper