Katy Perry idézet

Katheryn Elizabeth Hudson, művésznevén Katy Perry amerikai énekesnő és dalszerző, a jelenkori popzene egyik kiemelkedő alakja. Szüleitől szigorú keresztény nevelést kapott, gyermekkora legnagyobb részét templomi kórusokban való énekléssel töltötte. 2001-ben jelent meg első stúdióalbuma Katy Hudson címen a Red Hill Records kiadó gondozásában. Az album azonban nem hozta a várt kereskedelmi sikereket. 2002-ben Katy Los Angelesbe költözött, hogy zenei karrierjét egyengesse, több lemezkiadó céghez is leszerződött az évek során, azonban a sok sikertelenség miatt, azok végül mindig megváltak tőle. Az Island Records javaslatára vezetéknevét megváltoztatta Perry-re, hogy az emberek ne keverjék össze Kate Hudsonnal. 2007 áprilisában szerződést kötött a Capitol Records kiadóval, mely meghozta neki a várva várt áttörést.

A 2007-es Ur So Gay című szám digitális megjelenésekor a kritikusok és a média is felfigyelt a szókimondó dalszövegíróra. Az áttörést végül a 2008-ban kiadott második nagylemeze, a One of the Boys hozta meg. Első kislemezei, az I Kissed a Girl és a Hot n Cold világszerte sikeresek voltak. Harmadik nagylemeze, a Teenage Dream 2010-ben került kiadásra, további jelentős sikereket elérve vele. Az albumról öt kislemez ért el első helyezést az amerikai Billboard Hot 100-on, ezzel Perry lett a zenetörténelem első női előadója, akinek öt dala is listavezető lett egy albumról. 2012-ben egy bővített kiadásban újra piacra dobta a lemezt Teenage Dream: The Complete Confection címen, melyre olyan bónuszdalok kerültek fel, mint a Part of Me és a Wide Awake. Negyedik nagylemeze, a Prism 2013-ban került a boltok polcaira. A Roar és a Dark Horse című dalokhoz készült kisfilmek elérték az egymilliárdos megtekintést a YouTube-on, ezzel Perry lett az első olyan előadó, aki több videóval is átlépte az egymilliárdos határt. 2017-ben megjelent ötödik nagylemeze, a Witness, amellyel karrierjében harmadszorra érte el az amerikai Billboard 200 albumlista csúcsát. Legsikeresebb kislemeze, a Chained to the Rhythm rekordot döntött a Spotify streaming szolgáltató oldalán a női előadók között, miután 24 óra alatt rekordmennyiségű letöltés született.

Katy Perry több díjjal is rendelkezik, azonban a zeneipar legelőkelőbb elismerését, vagyis Grammy-díjat eddigi karrierje során nem sikerült szereznie. Megdöntött négy Guinness világrekordot és a Forbes magazin is többször említi a legjobban kereső énekesnők között. Több mint 100 millió eladott lemezével minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója. 2012-ben kiadta első életrajzi filmjét Katy Perry: Part of Me címen, valamint Törpilla hangját adta a 2011-es, illetve a 2013-as Hupikék törpikék című animációs filmekben. Wikipedia  

✵ 25. október 1984
Katy Perry fénykép
Katy Perry: 19   idézetek 0   Kedvelés

Katy Perry: Idézetek angolul

“Baby do you dare to do this?
Cause I’m coming at you like a dark horse.”

Dark Horse, written by Katy Perry, Jordan Houston, Lukasz Gottwald, Sarah Hudson, Max Martin, and Henry Walter
Song lyrics, Prism (2013)
Kontextus: So you wanna play with magic?
Boy, you should know what you're falling for.
Baby do you dare to do this?
Cause I’m coming at you like a dark horse.

“I remember really vividly kneeling by my bed as a nine-year-old, saying my prayers and asking God to give me boobs that were so big that if I laid on my back I wouldn’t be able to see my feet.”

As quoted in "Perry prayed for bust results" in The Sun (17 August 2009) http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/showbiz/bizarre/usa/2590921/Katy-Perry-used-to-pray-as-a-child-to-have-big-boobs.html

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lil Peep fénykép
Lil Peep 4
amerikai rapper