Jules Bianchi idézet

Jules Bianchi francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.

Autóversenyzői családból származott, alsóbb kategóriákban többször szerzett bajnoki címet. A Formula–1-be akkor került be, amikor a Ferrari 2011-ben szerződtette tesztpilótának. A következő évben a Force India tesztpilótai állását kapta meg, ahol összesen kilenc nagydíjhétvégén ülhetett az autóba az első szabadedzések alkalmával. Ugyan itt végül nem kapott versenyzői ülést, a 2013-as szezonban a Marussia F1 Team pilótájaként azonban bemutatkozhatott a Formula–1-ben. Első szezonjában az összesített 19. helyét szerezte meg, legyőzve ezzel csapattársát, a szintén újonc brit Max Chiltont. A Marussia megtartotta a párost a következő szezonra is, ahol Bianchi monacói nagydíjon elért kilencedik helyének köszönhetően megszerezték fennállásuk első pontjait, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megmeneküljön a végcsődtől, és 2015-ben is a rajtrácson lehessenek.

A Japán Nagydíjon Bianchi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután a vizes aszfaltról lecsúszva az Adrian Sutil autóját mentő darunak csapódott. Azonnal kórházba vitték és megműtötték, ám a kómából sosem ébredt fel, és végül 285 napnyi küzdelem után, 2015. július 17-én éjjel elhunyt Nizzában. Ayrton Senna 1994-es balesete óta ő volt az első pilóta, aki versenyhétvégén szerzett sérülései következtében hunyt el.A legtöbben óriási tehetségnek tartották, aki nagy karrier előtt állt a Formula–1-ben, a Ferrari ülésére is jó esélye volt. Pilótatársai csendes, halk szavú és barátságos embernek ismerték meg. Emlékére visszavonultatták a 17-es rajtszámot, amellyel utolsó évében versenyzett a Formula–1-ben. 2017 januárjában szülővárosában utcát neveztek el róla a tiszteletére. Wikipedia  

✵ 3. augusztus 1989 – 17. július 2015
Jules Bianchi fénykép
Jules Bianchi: 2   idézetek 0   Kedvelés

Jules Bianchi: Idézetek angolul

“I honesty thought it was over.”

Bianchi expected to stay Force India reserve in 2013 http://www.motorsport.com/f1/news/bianchi-expected-to-stay-force-india-reserve-in-2013/, Motorsport.com, 5 March 2013

“It has been easy to settle in.”

Archive http://www.motorsportmagazine.com/archive/article/october-2013/87/jules-bianchi, Motorsport Magazine, October 2013

Hasonló szerzők

Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Michael Schumacher fénykép
Michael Schumacher 15
német autóversenyző
Lance Armstrong fénykép
Lance Armstrong 15
amerikai professzionális országúti kerékpárversenyző
Gyurcsány Ferenc fénykép
Gyurcsány Ferenc 57
magyar politikus, közgazdász, pedagógus