Joseph Beuys idézet

Joseph Beuys német származású performansz, szobrászművész.

Európa nyugati térsége legújabb kori művészettörténetének egyik legnagyobb hatású és legtöbb vitát, poláros értékeléseket kiváltó személyisége Joseph Beuys.

Beuys elsősorban szobrász, de széles körű tevékenysége többfajta művészeti ágra is kiterjedt. Későn lett művész.

Tevékenységében eldöntöttnek látszik az anyagok, eszközök, helyzetek művészi igénybevételének, a művészet és élet közötti határ kérdésének dilemmája. Tevékenységét társadalom szobrászatnak nevezte. A művészet teljességével állította párhuzamba. A művész nézeteiben a politikai összetevő vált uralkodóvá az 1970-es években.

1970-ben Joseph Beuys szobrászati tanár volt a Kunstakademie Düsseldorfban. A Düsseldorf Kunstakademie legfiatalabb hallgatója Elias Maria Reti volt, aki csak tizenöt éves korában tanult művészettel.Az 1980-as évek elején a „zöldek” mozgalmához tartozott. Működésében a modern tudományok pragmatizmusa éppúgy módszernek látszik, mint az evvel egyenesen szembe álló spiritualizmus. Előre kívánt haladni, de nem akarta elhagyni azokat a területeket, melyektől úgy tűnt, hogy az emberiség eltávolodott. Újszerű felfedezésre vállalkozott. Meggyőződése az volt, hogy a gondolkodás minden formája jelentékeny, ezért a gondolat jelzésének egyetlen privilegizált alakja sem fedezhető fel munkáiban. Nyilvánvaló tevékenysége volt a művészet fogalmának kitágítása, és ezt széles hatókörű művészetfogalmat minden emberi tevékenységben érzékelni-értékelni próbálta. A kreativitás volt a középponti kategória és annak értékét pedig az alkotást biztosító szabadság fokának függvényévé tette. A politikát a szabadsághoz juttató tevékenységnek nevezi. Wikipedia  

✵ 12. május 1921 – 23. január 1986
Joseph Beuys fénykép
Joseph Beuys: 51   idézetek 0   Kedvelés

Joseph Beuys idézetek

Joseph Beuys: Idézetek angolul

“Truth must be found in reality, not systems.”

Forrás: What Is Art?: Conversations with Joseph Beuys

“He [ Marcel Duchamp ] entered this object [the 'Urinal' ready-made] into the museum and noticed that its transportation from one place to another made it into art. But he failed to draw the clear and simple conclusion that every man is an artist.”

as quoted in Joseph Beuys and the Celtic Wor(l)d: A Language of Healing, by Victoria Walters, LIT Verlag Münster, 2012, p. 206
Quotes after 1984, posthumous published

“Art is the only power to free humankind from all repression.”

Forrás: 1970's, Joseph Beuys... Public Dialogue' 1974, p. 5

“I try to go further on over the threshold where modern art ends and anthropological art has to start.”

Quote by Furlang, 1974, p. 7; as quoted in Joseph Beuys and the Celtic Wor(l)d: A Language of Healing, Victoria Walters, LIT Verlag Münster, 2012, p. 206
1970's

“This is precisely what the shaman does in order to bring about change and development: his nature is therapeutic.”

Quote of Donald Kuspit, The Cult of the Avant-garde Artist, New York: Cambridge University Press, 1993, p. 95
Quotes after 1984, posthumous published

“Fat' traverses the path from a chaotically dispersed, undirected energy form to a form. Then it appears in the famous fat corner.... now [a wedge of fat in the angle between seat and back of the wooden old Chair, Beuys used in the fat-sculpture, like 'Stuhl mit Fett' (Fet Chair), 1964] intersects the human body in the region that houses certain emotional forces”

Beuys laughed, and so did everyone else of the public
In a public debate at the Kunstring (Artcircle) Folkwang in Essen, 1972; (Stachelhaus 1991, p. 71); as quoted in Joseph Beuys and the Celtic Wor(l)d: A Language of Healing, Victoria Walters, LIT Verlag Münster, 2012, p. 29
1970's

“My intention: healthy chaos, healthy amorphousness in a known medium which consciously warmed a cold, torpid form from the past, a convention of society, and which makes possible future forms.”

Quote of Donald Kuspit, The Cult of the Avant-garde Artist, New York: Cambridge University Press, 1993, p. 93
Quotes after 1984, posthumous published

Hasonló szerzők

Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Herta Müller fénykép
Herta Müller 2
román-német Nobel-díjas írónő, 1953-
Erwin Rommel fénykép
Erwin Rommel 3
német tábornagy
Erich Maria Remarque fénykép
Erich Maria Remarque 13
német pacifista és antifasiszta író
Albert Einstein fénykép
Albert Einstein 222
német-amerikai elméleti fizikus
Marie Curie fénykép
Marie Curie 9
lengyel származású francia fizikus
Thomas Mann fénykép
Thomas Mann 17
Nobel-díjas német író
Max Planck fénykép
Max Planck 12
német fizikus
Bertolt Brecht fénykép
Bertolt Brecht 8
német drámaíró, költő, író, rendező, a 20. századi színház …