Jerry Spinelli idézet

Jerry Spinelli egy amerikai gyermekkönyvíró, könyveit főként tinédzserek és fiatal felnőttek számára írta. A legismertebb a Maniac Magee és a Wringer című regénye. Jelenleg a Pennsylvaniai Phoenixville-ben él.

Spinelli a Pennsylvania beli Norristownban született. 16 éves korában a sportok iránti szeretete ösztönözte arra, hogy verset írjon egy verset a legutóbbi futball győzelméről. Ez később az apja a tudtán kívül kiadatta a helyi újságban. Ekkor döntött úgy, hogy első osztály focista helyett író lesz.

Ez idő alatt Jerry a Gettysburg főiskolán idejét rövid történetek írásával töltötte. Ő volt a szerkesztője a főiskolai irodalmi magazinnak is. 1963-ban a Morgan főiskolán diplomázott le. Az MA diplomáját 1964-ben szerezte a Johns Hopkins Egyetemen. Lediplomázása Ezután író és egy áruházi magazin szerkesztője lett. A következő húsz évben napközben a hétköznapi munkahelyén dolgozott, szabadidejében azonban volt energiája kitalált történeteket írni. Önmagát az írásban találta meg, amit ebédszünetekben, hétvégeken és vacsora után végzett.

1977-ben feleségül vette Eileen Mesi-t, aki szintén gyerekeknek szóló könyveket írt. 6 gyermekük, és 21 unokájuk született.

Az első négy regényét felnőtteknek írta, de mindet elutasították. Az ötödik könyvét is felnőtteknek írta, mégis ez vált az első gyerekeknek szóló könyvévé. A címe Space Station Seventh Grade volt, 1982-ben jelent meg először. Wikipedia  

✵ 1. február 1941   •   Más nevek جری اسپینلی
Jerry Spinelli fénykép
Jerry Spinelli: 67   idézetek 0   Kedvelés

Jerry Spinelli: Idézetek angolul

“Star people are rare.”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“Home is everything you can walk to.”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“Each night I lie down in a graveyard of memories. Moonlight spins a shroud about me.”

Jerry Spinelli könyv Love, Stargirl

Változat: Each night I lie down in a graveyard of memories.
Forrás: Love, Stargirl

“Heart and head are contrary historians.”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“Why fit in when you're born to stand out?”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“Her smile put the sunflower to shame.”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“She laughed, and the desert sang.”

Jerry Spinelli könyv Stargirl

Forrás: Stargirl

“We long to be found, hoping our searchers have not given up and gone home.”

Jerry Spinelli könyv Love, Stargirl

Forrás: Love, Stargirl