Iskarióti Júdás idézet

A karióti Júdás vagy Júdás Iskáriótes a 12 tanítvány egyike volt, Jézus árulója. Júdás az egyetlen Júda törzsbeli apostol, az iskarióti Simon fia . Az evangéliumok szerint Júda déli részéből származott; Jézus az apostolok közé választja ; a tizenkettő közös pénzét kezelte , pénzsóvár ; Jézust kiszolgáltatta az ellenségeinek .

A ragadványnév eredetét többen – köztük Vermes Géza – úgy határozzák meg, hogy Júdás Galileából származott több más apostolhoz hasonlóan, és a jelző a latin sīcārius torzított változata. Ők a zélóta mozgalom ultraradikálisai, a politikai terrorizmus első képviselői voltak. Ha ez a feltevés igaz, akkor az apostolok közösségének politikai irányvonalára nézve érdekes lehetőségeket tár fel.

Júdás megbánja tettét és visszaviszi a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek: „Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért” .



– Lukács evangéliuma



Amikor Júdás látta, hogy Jézust halálra ítélik, felakasztotta magát .







Az önmagában ellentmondásos történet – elárulja Jézust, majd emiatt felakasztja magát – Júdás szerepének több különböző értelmezését teszi lehetővé, mivel a körülményekről közelebbit az evangéliumok nem árulnak el. Wikipedia  

✵ ?? – 30 i.sz.
Iskarióti Júdás fénykép
Iskarióti Júdás: 5   idézetek 0   Kedvelés

Iskarióti Júdás: Idézetek angolul

“Whomsoever I shall kiss, that same is he.”

Mark 14:44 KJV and Matthew 26:48 KJV