I. Péter orosz cár idézet

I. Nagy Péter orosz nagyherceg, 1682–1725 között Oroszország uralkodója.

A Romanov-házból származó Alekszej orosz cár és második felesége, Natalja Kirillovna Nariskina fia. Gyermektelenül elhunyt bátyja, III. Fjodor halála után 1682-ben féltestvérével, V. Ivánnal társuralkodóként került az orosz trónra nővérük, Szofja Alekszejevna nagyhercegnő régenssége alatt. 1689-ben félreállította ugyan a régensnőt, de az ország kormányzásában csak 1694-től fogva vett részt. V. Iván 1696-ban bekövetkezett halálával lett egyeduralkodó. Életcélja volt országát igazi európai nagyhatalommá fejleszteni. Ennek érdekében a „nagy követség” keretében európai diplomáciai és tanulmányi utat tett, létrehozta az orosz haditengerészetet, a nagy északi háborúban a Baltikum és a mai Finnország egy részének elfoglalásával északnyugati tengeri kijárathoz juttatta országát. 1703 májusában megalapította a Néva deltájában a későbbi Szentpétervárt, melyet „égi patrónusáról”, Szent Péter apostolról nevezett el.

Számos közigazgatási reformja bizonyult hosszú életűnek. Külpolitikában a területi hódításra és a tengeri kijáratok megszerzésére törekedett. Uralkodásának magyar vonatkozása, hogy II. Rákóczi Ferenccel fenntartott – a valóságban kevés gyakorlati eredménnyel járó – szövetségét a későbbi szovjet–magyar kapcsolatok történelmi megalapozásaként használták fel. 1703 és 1711 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat is. Wikipedia  

✵ 30. május 1672 – 28. január 1725   •   Más nevek Petr I. Veliký
I. Péter orosz cár fénykép
I. Péter orosz cár: 3   idézetek 0   Kedvelés

I. Péter orosz cár: Idézetek angolul

“Alas! I have civilized my own subjects; I have conquered other nations; yet I have not been able to civilize or to conquer myself.”

Attributed in Sholto Percy and Reuben Percy, The Percy Anecdotes (1826), Vol. 1, p. 55 http://books.google.com/books?id=5oJUAAAAYAAJ&pg=PA55

“A ruler that has but an army has one hand, but he who has a navy has both.”

Attributed in Way a River Went: Following the Volga Through the Heart of Russia https://books.google.com/books?id=x9EWDAAAQBAJ&pg=PT163&lpg=PT163&dq=%22A+ruler+that+has+but+an+army+has+one+hand,+but+he+who+has+a+navy+has+both.%22&source=bl&ots=jS__N1LP8U&sig=GuCyl4v-BeAwUpmB1PDaIxAcSeY&hl=en&sa=X&ved=2ahUKEwjV_9KHxMjeAhXmY98KHTStBRgQ6AEwBHoECAcQAQ#v=onepage&q=%22A%20ruler%20that%20has%20but%20an%20army%20has%20one%20hand%2C%20but%20he%20who%20has%20a%20navy%20has%20both.%22&f=false (2015), by Thom Wheeler, p. 163