I. Dárajavaus perzsa király idézet

Dárajavaus Vistászpa fia, Hakhámanis leszármazottja, perzsa nagykirály volt i. e. 522. szeptember 29. és i. e. 486 októbere között.Nagy államférfiként és jó szervezőként ismert uralkodó. Teljesen átalakította birodalma kormányzati rendszerét és jogi szabályait . Egyiptomban csatornákat építtetett, létrehozta a királyi utat. Az infrastruktúra fejlesztése révén fejlődött a kereskedelem is.

Hadvezérként, hódítóként közel sem volt olyan sikeres, mint II. Kurus. Hadserege csak görög segítséggel menekült meg a szkíták elleni hadjáratban. Többször is megpróbálta elfoglalni Görögországot, de i. e. 492-ben a flottája viharba került és megsemmisült, két évvel később pedig az athéniak győzték le seregét a marathóni csatában.

Maga rendelte el, hogy sírját Perszepolisztól nem messze, a Naks-e Rosztam-i, majdnem függőleges sziklafalba vágják. Az iránta és birodalmának gazdagsága iránt érzett nosztalgia halála után is fennmaradt; erre utal az „Erre még Dárius kincse sem lenne elég!” szólás. A magyar költészetben például Arany János Toldi című művében, a 12. ének 15. versszakában és Petőfi Sándor János Vitéz 11. fejezet 5. versszakában is szerepel a „Dárius kincse” kifejezés. Wikipedia  

✵ 550 i.e. – 486 i.e.
I. Dárajavaus perzsa király fénykép
I. Dárajavaus perzsa király: 6   idézetek 0   Kedvelés

I. Dárajavaus perzsa király: Idézetek angolul

Hasonló szerzők