Frank Lampard idézet

Frank James Lampard visszavonult angol válogatott labdarúgó, középpályás, edző.

Korábbi csapatában, a Chelsea-ben több rekordot is tart: a klub történetének legeredményesebb játékosa 203 góllal, a legtöbbször pályára lépő játékos a jelenlegi keret tagjai közül, szám szerint 606-szor öltötte magára a „londoni Kékek” mezét, valamint a legtöbb gólt szerző középpályás a Chelsea történetében. Góljai mellett a csapatnál eltöltött tizenhárom év alatt 145 gólpasszt is kiosztott. Góljainak száma a csapat örök ranglistáján az első helyet foglalja el, míg pályára lépéseinek száma a harmadik helyre elég.

2005-ben mind a FIFA Év Labdarúgója, mind az Aranylabda szavazáson második helyen végzett.

2013. május 5-én a 2012–2013-as idény utolsó előtti fordulójában, az Aston Villa elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen két góllal járult hozzá csapata 2-1-es sikeréhez; első góljával az addig 201 gólos Lampard beállította Bobby Tambling korábbi 202 találatot jelentő gólrekordját, második találatával pedig megszerezte 203. gólját is, amivel a Chelsea történetének legeredményesebb játékosává lépett elő. Wikipedia  

✵ 20. június 1978
Frank Lampard fénykép
Frank Lampard: 7   idézetek 0   Kedvelés

Frank Lampard: Idézetek angolul

“Lamps is Lamps. When he plays well he is best in the game, when he plays bad, he is the second or the third best.”

Jose Mourinho http://www.chelseafc.com/xxchelsea180706/index.html#/page/ArchiveNews/list_2210603_107

Hasonló szerzők

Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Zayn fénykép
Zayn 2
(1993–) angol R&B-énekes, dalszerző
Darren Shan fénykép
Darren Shan 23
ír származású, angolul alkotó író
Emma Watson fénykép
Emma Watson 6
brit színésznő, modell, feminista aktivista és filantróp