Eminem idézet

Marshall Bruce Mathers III , művésznevén Eminem amerikai rapper, zeneproducer, dalszerző és színész. Szólókarrierje mellett tagja a D12-nek, és a Bad Meets Evil hiphop duó egyik tagja a Royce da 5’9” nevű rapperrel. Eminem a legtöbb lemezt eladott híresség a 2000-es években, az Egyesült Államokban. A Rolling Stone Minden idők 100 legnagyobb előadója nevű listáján a 82. helyen végzett. Ugyanez a magazin a Hiphop Királyának nevezte. A D12-vel és a Bad Meets Evil-el való munkáit is beleértve összesen tizenegy listavezető albuma van a Billboard 200 nevű listán. Eminem eddig több, mint 155 millió albumot és kislemezt adott el, így ő lett minden idők egyik legkelendőbb előadója.

Megalapította saját kiadóját Shady Records néven, Paul Rosenberg nevű menedzserével. Shade 45 elnevezéssel saját rádióállomása van. Színészi pályafutását 2002-ben kezdte a 8 mérföld című hiphop dráma filmben. Ennek következtében Oscar-díjat nyert a Legjobb Eredeti Filmdal kategóriában, így ő lett az első rap előadó aki megnyerte ezt a díjat. Szintén főszerepet kapott a Shady Talez és a Have Gun, Will Travel című alkotásokban, melyek végül nem készültek el. Ezen kívül feltűnt kisebb szerepekben a Balhé a mosodában , a Ki nevet a végén? című filmekben és a Törtetők című televíziós sorozatban. Wikipedia  

✵ 17. október 1972
Eminem fénykép
Eminem: 140   idézetek 0   Kedvelés

Eminem: Idézetek angolul

“And Dr. Dre said … nothing, you idiots! Dr. Dre's dead, he's locked in my basement!”

"The Real Slim Shady"
2000s, The Marshall Mathers L.P. (2000)

“My middle finger won't go down, how do I wave?”

"Role Model" (Track 9).
1990s, The Slim Shady LP (1999)

“There's no such thing, like a female with good looks who cooks and cleans.”

"Business"
2000s, The Eminem Show (2002)

“Slim Shady, Eminem was the old initials.”

"Just Don't Give A Fuck" (Track 15).
1990s, The Slim Shady LP (1999)

“A plaque and platinum status iIs whack if I’m not the baddest.”

"Till I Collapse"
2000s, The Eminem Show (2002)

“Must Be The Ganja”

2000s, Relapse (2009)

“I'll blow my brains in your lap, lay here and die in your arms”

"Space Bound"
2010s, Recovery (2010)
Kontextus: After a year and six months, it's no longer me that you want. But, I love you so much it hurts. Never mistreated you once; I poured my heart out to you. Let down my guard, swear to God. I'll blow my brains in your lap, lay here and die in your arms. Drop to my knees and I'm pleading; I'm trying to stop you from leaving. You won't even listen, so...

“I walked into a gunfight with a knife to kill you, and cut you so fast when your blood spilled it was still blue.”

"Still Don't Give A Fuck" (Track 20).
1990s, The Slim Shady LP (1999)

“This is the only thing I know.”

"Guts Over Fear"
2010s, Shady XV (2014)

“I'm in the fourth row, signing autographs at your show.”

"Cum On Everybody" (Track 13).
1990s, The Slim Shady LP (1999)

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Lil Peep fénykép
Lil Peep 4
amerikai rapper