Elliott Smith idézet

Steven Paul ,,Elliott" Smith amerikai énekes, dalszövegíró és zenész. Smith Nebraska államban, Omahában született, majd fiatal korának egy részét Texasban, életének jelentősebb részét az Oregon állambeli Portlandben töltötte, és itt is szerezte az első rajongóit. Smith elsődleges hangszere a gitár volt, de játszott zongorán, klarinéten, basszusgitáron, harmonikán és dobolni is tudott. Jellegzetes hangja „suttogó és vékony volt, mint a pókháló”.

Miután több év után otthagyta a Heatmiser nevű együttest, 1994-ben Smith szóló karrierbe kezdett. Ez idő alatt több független kiadóval is szerződést kötött, mint például a Cavity Search és a Kill Rock Stars . 1997-ben leszerződött a DreamWorks Records-hoz, ahol két albumot is kiadott. Smith kiemelkedését a ,,Miss Misery" c. számának köszönhette, amely a Good Will Hunting c. film zenéjeként Oscar-jelölést is kapott 1998-ban.

Smith depressziótól, alkoholizmustól és drogfüggőségtől szenvedett, ami gyakran kimutatkozik dalaiban is. 34 évesen halt meg Los Angelesben, Kaliforniában. Halála hatodik lemezének munkálatai közben érte. A From a Basement on the Hill c. lemezét posztumusz adták ki. Wikipedia  

✵ 6. augusztus 1969 – 21. október 2003
Elliott Smith fénykép
Elliott Smith: 51   idézetek 0   Kedvelés

Elliott Smith: Idézetek angolul

“My mama told me 'baby stay cleanthere's no in between.'but all you ladies and you gentlemen,between is all you've ever seen or been.”

A Distorted Reality Is Now A Necessity To Be Free.
Lyrics, From a Basement on the Hill (posthumous, 2004)

“And though you'd rather see me gone then to see there come the day,I'll be waiting for you anyway<BR”

Miss Misery (Early version).
Lyrics, New Moon (posthumous, 2007)

“The clock moved a quarter of a turn,the time it took a cigarette to burn<BR”

Going Nowhere.
Lyrics, New Moon (posthumous, 2007)

“Gimme one good reason not to do it(because we love you), so do it.”

King's Crossing.
Lyrics, From a Basement on the Hill (posthumous, 2004)