Demi Lovato idézet

Demetria Devonne "Demi" Lovato Többszörösen Grammy-díjra jelölt amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő, illetve bántalmazás ellen küzdő aktivista, aki jótékonykodási akcióiról is ismert. Lovato első szerepe Angela volt, amit 2008-ban a Rocktábor című filmben Mitchie Torres főszerepe követett. Ezt 2009-ben a Sonny, a sztárjelölt című vígjáték, valamint a Hercegnővédelmi program című film követte.

Don’t Forget című albumát 2008. szeptember 23-án adták ki. 89 000 eladott lemez után a Billboard 200 lista második helyén debütált. Mára ez az eladási adat már félmillió nőtt az Egyesült Államokban. Második lemeze, a Here We Go Again 2009. július 21-én jelent meg. A kiadvány sikeresen meghódította a Billboard 200-at, 108 000 eladott lemezzel egy hét alatt. A harmadik album, az Unbroken 2011. szeptember 20-án jelent meg, és negyedik helyen mutatkozott be a Billboard 200-on. Negyedik albuma, a Demi 2013-ban jött ki, melyet a Heart Attack című kislemez megjelenése előzött meg. 2012-ben az amerikai X Factor második évadában szerepelt mentorként Simon Cowell, L.A. Reid és Britney Spears mellett. Wikipedia  

✵ 20. augusztus 1992
Demi Lovato fénykép
Demi Lovato: 19   idézetek 0   Kedvelés

Demi Lovato: Idézetek angolul

“We were so in love back then now you're listening to what they say.”

Remember December
Lyrics, Here We Go Again (2009)

“Why be afraid to make an honest mistake?”

Together
Lyrics, Unbroken (2011)

“I can't set my hopes too high
'Cause every 'Hello' ends with a 'Goodbye.”

Catch Me
Lyrics, Here We Go Again (2009)

“You've given me strength to find home.”

"Two Worlds Collide"
Lyrics, Don't Forget (2008)

“We got it all destined to fall.”

On The Line
Lyrics, Don't Forget (2008)

“Now I know who you are
Yeah, I see I should have known it from the start.”

U Got Nothing On Me
Lyrics, Here We Go Again (2009)

“I'm a lightweight,
easy to fall easy to break.”

Lightweight
Lyrics, Unbroken (2011)

“So young when the pain had begun
Now forever afraid of being loved.”

For The Love Of A Daughter
Lyrics, Unbroken (2011)

“I won't change anything in my life.”

La La Land
Lyrics, Don't Forget (2008)

Hasonló szerzők

Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Zayn fénykép
Zayn 2
(1993–) angol R&B-énekes, dalszerző
Lil Peep fénykép
Lil Peep 4
amerikai rapper