Antoni Plàcid Gaudí i Cornet , rövid nevén Antoni Gaudí katalánul ill. spanyolul vagy egyszerűen csak Gaudí: katalán építész.
Szülei Francesc Gaudí i Serra rézműves és Antonia Cornet i Bertran voltak.
Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik.
Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is.
Legismertebb épülete a Sagrada Família temploma. A keleti szárny 1891 és 1900 között, a nyugati szárny már posztumusz, 1954 és 1985 között épült. Ma is emelkedő tornyai közül a legmagasabb 170 méteres lesz. A mai építészek a spanyol polgárháború egyházellenes anarchista katalán partizánjai által összetört és a legkorszerűbb eljárásokkal rekonstruált, eredeti makettek és a felgyújtott laboratóriumában megmaradt tervfoszlányok alapján folytatják a zseniális művet, amit a művész halálának centenáriumára akarnak befejezni.
Ahogy még magát az organikus építészetet sem értette meg a 20. század, úgy ez a templom is a jövő temploma lesz. Ahogy maga Gaudí mondta: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.”
Mottója: „A könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk.”
Wikipedia
✵
25. június 1852 – 10. június 1926