Anastacia idézet
oldal 2

Anastacia Lyn Newkirk, művésznevén Anastacia amerikai énekesnő, dalszerző és zenei producer. Az 1980-as évek elején kezdett el táncolni: 1985-től 1992-ig az MTV The Club nevű műsorában volt az állandó tánckar tagja. Később számos zenész és énekes stúdióalbumán vokálozott, illetve háttértáncosként tűnt fel videóklipekben.

1999-ben vált ismertté az I’m Outta Love című szerzeményével. A 2000. június 10-én megjelent Not That Kind elnevezésű stúdióalbumából ötmillió kelt el szerte a világon, és nemzetközi sikereket aratott, majd négyszeres platinalemezzé vált. Karrierje kezdetén olyan legendás zenészek és előadóművészek figyeltek fel az énekesnőre, mint Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Mariah Carey. Pályafutásának kezdete óta hét nagylemezt, két válogatás- és három koncertalbumot adott ki. Több mint 52 millió lemezt adott el világszerte. Leginkább Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Ázsiában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, illetve Óceániában ismerik el a munkásságát. Művészetére hamarabb felfigyelt az európai és a brit zeneipar, mint az amerikai. Az Egyesült Királyságban és Európában előbb ismerték el művészként, mint hazájában, ami már pályafutása legelején is észlelhető volt.

Erőteljes hangja és alacsony termete miatt kapta becenevét: A kis hölgy a nagy hanggal. 2003-ban és 2013-ban egy daganatos megbetegedéssel, a mellrákkal szállt szembe, és mindkétszer győzelmet aratott a betegség felett. 2003 óta működtet egy mellrák elleni alapítványt, a The Anastacia Fundot, emellett több hasonló szervezetet támogat, valamint számos jótékonysági rendezvényen jelent meg az évek során. Időnként jótékonysági árveréseket indít: a fellépéseken és díjátadókon viselt ruháit eladja személyes tárgyai mellett, a bevételeket pedig különböző egyesületeknek adományozza. Ilyen például a The Breast Cancer Research Foundation, ami egy mellrákot kutató alapítvány, melynek rendszeresen pénzt adományoz az énekesnő.

2009. szeptember 6-án, budapesti koncertje előtt egy mellrák elleni kampányban vett részt: az Egészség Hídja Összefogás Egyesület felvilágosító munkáját segítette, és a Lánchíd-sétát népszerűsítette. Emellett jótékonysági árverést indított, melynek teljes bevételét ez az egyesület kapta meg. 2015. szeptember 17-e óta a Hear the World alapítvány, 2015 novembere óta pedig a Global Gift Foundation nevű jótékonysági nonprofit szervezet nagykövete. Előbbi a halláskárosult, hátrányos helyzetű embereket, utóbbi a rászoruló gyermekeket, nőket és családokat támogatja. 2016. szeptember 25-én a Cancer Research UK nevű rákkutató és jótékonysági szervezettel társult azért, hogy segítse az alapítvány életmentő rákkutatásait. A Strictly Come Dancing című táncos showműsorban megkapott részvételi díjakat e szervezetnek adományozta. 2017. május 27-én bejelentette, hogy a Live at the Eventim Apollo Hammersmith 2017, illetve a Live at the O2 Apollo Manchester 2017 címmel kiadott koncertalbumok teljes bevételét a 2017. május 22-ei, manchesteri terrortámadásban elhunytak családjainak adományozza a Manchester Evening News által létrehozott alapítványon keresztül.

Anastacia több különböző zenei műfajban is énekel. Első és második korongját a funk, a dance-pop, az R&B és a soul zenei irányvonal jellemzi. A harmadiknál a rockosabb vonalra terelődik a hangsúly, ezáltal dinamikusabb dalok hallhatóak. 2003-ban született meg az általa elnevezett sprock műfaj. A negyedik stúdióalbum lágyabb hangzású: ismét előtérbe kerül az R&B és a dance-pop. A 2014-es Resurrection és a 2017-es Evolution című nagylemezeken újra a sprock-stílus hallható. Több zenész, előadóművész, illetve zenei producer is elismerően nyilatkozik Anastacia hangjáról és munkásságáról az énekesnő karrierjének kezdete óta. Számos kritikában és nyilatkozatban hangját eltéveszthetetlennek titulálják. Fekete hangszínét gyakran hasonlítják Tina Turneréhez és Aretha Franklinéhez. Hangjára utalva így jellemezte önmagát az énekesnő: Wikipedia  

✵ 17. szeptember 1968
Anastacia fénykép
Anastacia: 65   idézetek 0   Kedvelés

Anastacia: Idézetek angolul

“I'm a fighter by nature and nothing will ever change that.”

Anastacia in breast cancer fight http://web.archive.org/web/20030219063115/http://news.bbc.co.uk/2/hi/entertainment/2679681.stm, BBC Newsroom, January 21, 2003.
General Quotes

“I'd rather be blind if I have to watch us fade.”

I Don't Want to Be the One
Resurrection (2014)

“When I'm asked where I want to be in five or 10 years time, I say I just want to be alive and healthy.”

Anastacia wants to have a baby http://www.standard.co.uk/showbiz/anastacia-wants-to-have-a-baby-6491625.html, Standard.co.uk, July 14, 2010.
General Quotes

“If there's no redemption
I'll see you in hell.”

Lifeline
Resurrection (2014)

“Nothing's fair when we lose without a moment to say goodbye.”

How Come the World Won't Stop
Freak of Nature (2001)

Hasonló szerzők

Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Barack Obama fénykép
Barack Obama 18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44…
Lil Peep fénykép
Lil Peep 4
amerikai rapper