Alejandro Jodorowsky idézet
oldal 2

Alejandro Jodorowsky ill. Alexandro Jodorowsky orosz zsidó származású chilei-mexikói filmrendező, producer, színész, zeneszerző, pantomimművész, képregényszerző, író és költő, egyszóval művészpolihisztor. Emellett vallásfilozófus, pszichológus, karatemester, tarotszakértő.

Elsősorban ezoterikus, szürreális és sokkoló filmjeiről ismert, de jó néhány képregényt is írt.

A tisztelettel övezett kultuszfilmes ezt nyilatkozta: „Én azt várom a filmektől, amit az észak-amerikaiak nagy része a pszichedelikus drogoktól vár.” Jodorowsky emellett egy újkori spiritualista, és egyike a világ vezető tarot-kutatóinak. Újabban nagy figyelmet szentel a „pszichomágiának” nevezett pszichológiai terápiának, aminek az a célja, hogy meggyógyítsa az élet korai szakaszában szerzett lelki sebeket. A terápia azon a hiten alapul, hogy bizonyos külső cselekmény eljátszása közvetlenül hat a tudatalattira, megszabadítva azt egy sor traumától, akár több generációra kiterjedőtől is. Ezeket a cselekményeket a terapeuta írja elő, miután tanulmányozta a páciens személyiségét és családfáját. Wikipedia  

✵ 17. február 1929
Alejandro Jodorowsky fénykép
Alejandro Jodorowsky: 33   idézetek 0   Kedvelés

Alejandro Jodorowsky: Idézetek angolul

“When we didn't make the picture, Dan O'Bannon needed to be interned in a mental institution for two years, suffering because we didn't get to do "Dune." And when he came out he wrote the script for "Alien." "Alien" was the reaction to not doing "Dune."”

Who would believe that? But it's true!
Alejandro Jodorowsky reveals how his Dune inspired alien challanges to get the script published http://blogs.indiewire.com/theplaylist/alejandro-jodorowsky-reveals-how-his-dune-inspired-alien-challenges-to-get-the-script-published-20140321