„Csakugyan sötét korszakban élek!
A jámbor szó balga! A síma homlok
érzéketlenségre vall. A nevető
az iszonyatos hírt
még nem kapta meg.

Micsoda korszak ez, ahol
csaknem gonosztett a fákról beszélni,
mert annyi gazságról hallgatsz, míg ezt teszed!”

„Íme, a darvak árulók, a fák visszalépnek,
terjed a megfontoltság.
Apám, elégedett vagy,
hogy mindezt előre láttad?
Íme, szóra szó,
megtanítottak nem beszélni.”

„Dzsingisz kánnak volt egy vasgyűrűje, amelybe két szó volt bevésve: Rasti – Rusti: Az erő – jog. A mi korszakunk is ezt a vasgyűrűt viseli…
(288. oldal)”

„Micsoda világban élünk, micsoda világban!”

„Drága anyukám! Van egy örvendetes hírem. Most kaptam egy táviratot H. A. Lorentz-től, hogy az angol expedíciónak sikerült bizonyítani a fény elhajlását a nap közelében.”

„Szeretni elég. Ne kérdezz tovább semmit. Nincs más gyöngy az élet sötét sarkaiban.”

„Annyira okos vagyok, hogy néha egyetlen szót sem értek abból, amit mondok.”

„És így, a napsütéssel és a fákon növekvő nagy levelekkel, az az ismerős meggyőződésem támadt, hogy a nyárral az élet újra kezdődik.”

„Az egészen nagy dolgok egészen kis dolgok szoktak lenni.
Mondjuk annyi, hogy valaki letesz az ajtónk küszöbére egy fazék húslevest és szó nélkül távozik, mert tudja, hogy bánatunk van és nincs kedvünk se főzni se beszélni.
Néma távozás nélkül a gesztus mit sem ér.
Az ilyen kis dolgok jelentősége annyi, hogy például életben tartanak!”

„Az élet olyan, amilyenné teszed. Mindig az volt, mindig az lesz.”