„Szavaim felrepülnek, gondolataim alább maradnak: Gondolatok nélküli szavak soha nem mennek a mennybe.”

„Soha nem ment ki könyv nélkül a hóna alatt, és gyakran kettővel tért vissza.”

Victor Hugo (1802–1885) francia romantikus költő, regény- és drámaíró

„Tetteink csak mennek a maguk útján,
melynek nincs soha vége.
Leszúrtam a királyt, hogy Shakespeare
kitervelje tragédiáját.”

Jorge Luis Borges (1899–1986) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus

„Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek.”

Sir Winston Churchill (1874–1965) Az Egyesült királyság miniszterelnöke a II. világháború alatt

„Egy néma barangol a földön,
üzent vele az ég,
nem érti ö, amit hoz,
s akinek szól a titkos
üzenet, nem látja még.

Egy süket az Ég szavára
a földön útra kél,
ennek a füle dugva,
annak az ajka csukva,
míg útjuk egybe nem ér.

Megszólal akkor a néma,
a süket is érti szavát,
talányát űzi-fűzi,
az égi igét kibetűzi,
s mennek Keletre tovább.

Hogy e pár egymásra leljen,
Ember, buzogva kérd!
Ha, kik magukba járnak,
egymásra rátalálnak,
a világ célhoz ért.”

Friedrich Hebbel (1813–1863)

„Nem igaz, hogy az emberek azért nem mennek tovább az álmaik után, mert megöregszenek. Azért öregednek meg, mert már nem mennek az álmaik után.”

Gabriel García Márquez (1927–2014)

„Egyesek boldogságot okoznak, bárhová is mennek; mások, amikor el mennek.”

Oscar Wilde (1854–1900) ír költő, író, drámaíró

„A férfiak abban a reményben veszik feleségül a nőket, hogy azok soha nem változnak meg. A nők abban a reményben mennek hozzá a férfiakhoz, hogy azok megváltoznak. Változatlanul mindketten csalódnak.”

Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus

„Egyszerre, nem is, a végén, mi mindenén, nem bírtam már, nem ment tovább. Valaki azt mondta, itt nem maradhatsz. Ott nem maradhattam, és nem ment tovább se.”

Samuel Beckett (1906–1989) ír költő, próza- és drámaíró

„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.
Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?”

Varga Katalin (1802) magyar kisnemes és munkásmozgalmi vezető