„Ön angol, Beckett úr?- Éppen ellenkezőleg.”

„A legrémisztőbb „kilenc” szó az angol nyelvben a következő: "A kormány küldött, hogy segítsek önöknek."”

„Elnök Úr, kérnék Öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott.”

„Nem beszéltem angolul, amíg a Pittsburgh-höz kerültem.”

„Polgármester Úr!”

„Doktor úr, nagyon nagy baj van.”

„…nem ismerek olyan természeti törvényt, amely szerint egy angol miniszterelnöknek egy diktátorral folytatott tárgyaláson kötelezően el kell fogadnia minden tébolyodott diktátumot, hogy aztán egy másik angol miniszterelnöknek a hadászati győzelem érdekében fel kelljen áldoznia Coventry vagy Drezda lakóit. Inkább fordítva áll. A fasiszta diktátumot elfogadó angol miniszterelnök adott esetben egy jóhiszemű kretén volt. Akit a jóhiszemű angol választópolgárok kétségtelenül megválasztottak. S ezért egy másik választott angol miniszterelnöknek, aki adott esetben elég zseniális ember volt, már kényszerhelyzetben, drámai körülmények között, „vért, fáradozást, könnyeket és verítéket” nem kímélve kellett cselekednie. Így azonban a világháborús történetet mégsem számolhatjuk el az angol demokrácia dicsőségeként, hiszen a történet éppen a demokrácia sérülékenységét és a törékenységét mutatja be.”

„Így képzelem el a poklot: olasz pontosság, német humor és angol bor.”

„A regény [angliai] nagy kultuszának az okát talán az angol természet mélységes komolytalanságában kell keresnünk. Az angol általában keveset dolgozik és sok szabadideje van. Ha nem sportol és nem bridzsezik akkor regényt olvas. … A magasabbrendű, gentlemanlike komolytalanságban az angolok előnyben vannak, sok évszázados gyakorlat folytán. Megszokták, hogy a munkát úgy kezeljék, mintha játék volna és a játékot úgy, mintha komoly dolog volna.”

„…az úr úr, ha még olyan kicsi is, mint egy csű tengeri. Akkor is hatalommal bír a szegény felett.”