„Az utolsó pár hordó olajból, amit egyszer majd a felszínre hoznak, az egyik Irakból fog származni.”

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem
Témakörök
párt , olaj
Szaddám Huszein fénykép
Szaddám Huszein 9
iraki politikus, elnök 1937–2006

Hasonló idézetek

Gyurcsány Ferenc fénykép

„Egy pár mondattal mondtam, hogy olyan beszédet fogok ma mondani, amilyet még miniszterelnök nem mondott Operaházban.”

Gyurcsány Ferenc (1961) magyar politikus, közgazdász, pedagógus

2004. november 30.

Szókratész fénykép

„A bor elaltatja a férfiak lelkében a fájdalmat, mint a mandragóra az embereket, és lángra gyújtja a vidámságot, mit a tűz az olajat.”

Szókratész (-470–-399 i.e.) ókori görög filozófus

Lakoma, 2. 24.
Neki tulajdonított idézetek, Xenophón

Ernest Hemingway fénykép
Marosán György fénykép

„Tehát az országban vannak kommunisták és becsületes hazafiak, a kormány el van szánva, hogy a kemény kéz politikáját folytatja. A párt be fogja bizonyÍtani, hogy nem forradalom volt, hanem igenis ellenforradalom, amelynek előkészítése nem október 23-án kezdődött.”

Marosán György (1908–1992) magyar politikus, MSZDP-tag, MSZMP PB-tag, MDP PB-tag, országgyűlési képviselő

Az 1956. dec 6.-i "vörös zászlós tüntetés"-ről; idézi Kahler Frigyes/M. Kiss Sándor: Mától kezdve lövünk; 151. o.

Gilbert Keith Chesterton fénykép

„Ha nincs elég kalap, nem az a megoldás, hogy lenyisszantunk pár fejet.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

Idézetek forrás nélkül

Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Bohumil Hrabal fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép

Kapcsolódó témák