„Óvakodjunk a komikusoktól, mert néha tréfálkoznak.”

„Óvakodj attól, ki távol lévő barátját ócsárolja.”

Horatius (-65–-8 i.e.)

„Óvakodjunk a köznép, a józan ész, az érzelmek, az ihlet és a nyilvánvaló dolgoktól.”

Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő, esszéíró, kritikus

„Bizonyos értelemben azt lehetne mondani, hogy minden jellem komikus, feltéve, hogy a jellemen azt értjük, ami személyünkben máris kész, vagyis ami automatikus működésre képes mechanizmus állapotában van. Ez pedig, ha úgy tetszik, mindaz, amiben ismételjük magunkat. És következőleg az is, amiben mások ismételhetnek minket. Minden komikus személy típus. És megfordítva a dolgot, minden hasonlatosság egy típushoz komikumot is rejt magában.”

Henri Bergson (1859–1941) Nobel-díjas francia filozófus

„Az FBI figyelmeztetett minden amerikait, hogy óvakodjon minden olyan levéltől és csomagtól, amin rossz helyesírással írt szavak láthatók. Ember, ez egy szörnyű hír a rap ipar számára!”

Jay Leno (1950) amerikai humorista

„Ha azt, ami téves, mindenki képtelenségnek tekintené, senki sem tévedne. Minden hamis vélemény a józan észből ered. A józan ész tanít bennünket arra, hogy a Föld egy helyben áll, hogy a nap kering körülötte, s hogy a földteke túlsó oldalán élő emberek tótágast állnak. Óvakodj a józan észtő! Az ő nevében követtek el minden butaságot és minden bűnt.”

Anatole France (1844–1924)

„Boldogság, fejlődés, magasabb célok, übermensch! Minő komikus!… E tömeg kilencven százaléka oly lényekből áll, akiknek eszébe se jut efféle, nem is tudja, tudni sem akarja, mit jelentenek e szavak: egy életen át nem ismerik meg, ők élni akarnak, annyira csak, mint a férgek vagy a hernyók: ez az egyetlen eszme és cél, mely vezeti őket, az egyetlen jelszó, amiért síkraszállnak, az egyetlen vágy, aminek teljesülését akarják, de ezt az egyetlent azután nagyon, minden feltétel nélkül, erősebben és mélyebben és kérlelhetetlenebbül és halálosabban akarnak élni, egyszerűen és tartalom nélkül, élni(…).”

Karinthy Frigyes (1887–1938) író

„Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.

Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.

E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.

Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.”

Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő, esszéíró, kritikus