„Én vezető akartam lenni, azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok. Azt gondoltam, hogy egyszer miniszterelnök leszek. (…) Ma már kinevetném magam, de akkor ezt komolyan hittem”
Népszabadság, 1996. szeptember 21.
1994 - 1997
Gyurcsány Ferenc 57
magyar politikus, közgazdász, pedagógus 1961Hasonló idézetek

Önmagáról és a bokszról

Idézetek műveiből, Stressz szorongás nélkül

Most, miután néhány, a cégeket és a bankokat terhelő adót ki kell vezetnünk, ez Európai Uniós döntés hatására szükséges, ezért ez nem jelenti azt, hogy kiengedjük őket a közös teherviselésből, hanem azon dolgozunk, hogy milyen formában tudjuk őket egy átláthatóbb módon, számukra is elfogadhatóbb módon, de fair közteherviselés jegyében bent tartani a magyar közteherviselési rendszerben.
Ha nem csal meg a memóriám, akkor a' egyiptomiak napra pontosan velünk együtt kezdeményeztek egy IMF együttműködést és ők tulajdonképpen már meg is kapták, mi pedig még el se kezdtünk tárgyalni. Ezt mondom én, ezt nevezem én méltánytalan bánásmódnak és kettős mércének. Ezt szeretném, ha nem alkalmaznák Magyarországgal szemben és azon dolgozunk, hogy Magyarországnak megadják a méltányos elvárást.
Idézetek, 2012
Forrás: MTV Híradó Este: 02:41-03:05 és 06:45-07:07. http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/23/20/MTV_Hirado_2012_aprilis_23_19_30.aspx
Forrás: Mikor bevezette a kormány a bankadót 2011 év elején, 14 hónapos intervallumra tervezték.