„Gyönyörű alkony az ablakon át.”

„Kincsem kiszórtam mind az ablakon;”

Kálnoky László (1912–1985) magyar költő, műfordító

„Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Csak idő kérdése. Mindig lehet látni embereket, akik folyton az ablakból bámészkodnak. És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök, és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egy módja.”

Andy Warhol (1928–1987) amerikai művész

„Hja, a szokás! Senki sem hajíthatja ki az ablakon keresztül: ki kell kísérni a lépcsőházba, s azután fokonként lecsalogatni.”

Mark Twain (1835–1910) amerikai író, újságíró, humorista

„A nappali szerencsejátékos és az éjszakai játékos között ugyanaz a különbség van, mint a gondatlan férj és a feleség ablaka alatt ájuldozó szerető között.”

Honoré de Balzac (1799–1850) francia regényíró

„Ha esik az eső, minden bevonalkázolódik: a bútorok, az arcod, az ablak, a háztető, a fák. Ha esik az eső, lecsurognak a hegyek, és odaömlenek a lábad elé.”

Ágai Ágnes (1932) magyar író, költő, műfordító

„Elhagyni egy nőt, akit még és még és még szeretünk és kívánunk! Elhagyni kielégítetlenül, mikor tudjuk, hogy hűtlen és rögtön másnak adja magát, mihelyt nem tudjuk tovább megfizetni! Elhagyni egy gyönyörű lakosztályt, egy kis panziót vagy ötödik emeleti padlásszobát, amelynek ablakaiból az öröm, vigasz és feledés vidékeire láttunk ki, s ahonnan csak a féltékeny vágyat visszük magunkkal, az újra-birtokbavevés reménye nélkül! Olyasmi az ilyen búcsú, mint egy kisebbfajta halál, de százszoros erővel él tovább benne az érzéki kívánság. Mint tetszhalottak vágyunk föl és vissza az elhagyottba.”

Szabó Lőrinc (1900–1957) magyar költő, műfordító

„A fiú kifogta a lovat, bevezette az istállóba és bekötötte a helyére, majd apjáék után szaladt. A malom ajtaja nyikordult, majd becsukódott. (…) belépett a szobába. Érezte az öregek kimondott szavainak el nem röppent, még odabent nehezedő súlyát. Nem szólt semmit. Régi, kopott kis cipője halkan beszélt a padló fájához, miközben az ablakhoz ment. Nézte egy darabig az üvegen sétáló, imádkozásban lábacskáit dörzsölő, fényes hátú legyet, amint lassan az üvegről az ablak szúette, vénségtől barnult fájára óvatoskodott – majd kinézett a pókhálós üvegen.”

Papp Olivér (1975) magyar író (1975–)

„Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…”

Papp Olivér (1975) magyar író (1975–)

„A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…”

Papp Olivér (1975) magyar író (1975–)